A Szinva patak összeforrt Miskolccal, formálta a város történetét. Ezt a szerepet szeretné betölteni a szervezők elképzelése szerint a Szinva Örökség Napok ingyenes programsorozat az idén is, szeptember 26-28. között, péntektől vasárnapig. A részletekről sajtótájékoztató keretében beszéltek szeptember 19-én, péntek délelőtt, a MAB Székházban. A rendezvénysorozat az örökségek napjaihoz kapcsolódik, amit az Európai Unio szeptember harmadik hétvégéjén vezetett be. Főszervező: a Szinva Örökség Alapítvány mellett Miskolc városa, fővédnöke: Tóth-Szántai József polgármester.
„Különleges érték, hogy egy patak ott születik meg, ahol a város megszületik Lillafüreden és a patak ott ér véget, ahol a város is véget ér a Fonoda utcánál. Miskolc története elképzelhetetlen a Szinva nélkül, mert az hozta ide az embereket" - mondta Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok programsorozat alapítója. "Az állattartás idején is a Szinva volt az, ami forrásként szolgált és ezen a vidéken gubát viseltek az emberek, nem subát. A gubakészítés szintén a Szinva partján folyt a Gyula utca magasságában."
Beszámolt róla, hogy a Szinva egyszer építette a várost a kohászat és a rátelepülő ipar által, másszor árvizekkel rombolta. Emlékeztetett, hogy az ország legtöbb áldozattal járó árvize 1878. augusztus 31-én, Miskolcon volt, amiben több mint kétszáz ember halt meg és a házaknak több mint a fele megsemmisült. A jelenlegi városkép akkor alakult ki, mert a nagy árvíz után építették újjá az épületek nagy részét Soltész Nagy Kálmán polgármester ideje alatt.
„A Szinva a gyermekkoromban hol sárga, hol piros volt az ipari szennyezés miatt. Ma azonban rendkívül sok élőlénynek ad otthont. A Szinva Örökség Napok azért jött létre, hogy a Szinva segítségével, amely összekapcsol városrészeket, felfedezzük a város kulturális értékeit. A jövőben szeretnénk kibővíteni a programsorozatot és minden városrészben felállítani egy-egy színpadot, ahol a városrészre jellemző produkciókat mutatnának be helyi előadók” – osztotta meg az ötletgazda. Azt is elárulta, hogy Németországban a hasonló rendezvényeknek már nagy hagyománya van.
Ismertette, hogy a Szinvával kapcsolatos tudományos ismeretterjesztő előadásokkal, egy műemlékekről szóló konferenciával indul a fesztivál a MAB Székházban. Szeptember 26-án, pénteken, 16 órától elsőként Szörényi Gábor, a Herman Ottó Múzeum régésze a műemlék Avasi református templomról, valamint a szentléleki pálos kolostorról beszél majd. Második előadó Szunyogh László főépítész lesz. Végül Kiss József a vármegyei levéltár igazgatója oszt meg miskolci titkokat szintén a műemléképületekről.
Elmondta, hogy szeptember 27-én, szombaton reggel 7-től már hagyományosan rendezik meg a pisztráng fogó versenyt a Szinván, amire idén Fandl Ferenc színművész és Szolyák Péter múzeumigazgató is benevez. A verseny díjait a két védnök: Faragó Péter az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület elnöke és Fedor Vilmos fogja átnyújtani. Továbbá Serbán Zsolt tisztasági nagykövettel ugyanezen a napon 9 órától az 5. és 6. utca között megtisztítják a patakot és a Szinva 96 hídjából egyet-egyet lefestenek. A résztvevőknek érdemes gumicsizmával, kesztyűvel, gázló ruhával, esetleg szerszámokkal készülni.
Fedor Vilmos hozzátette, harmadnap, szeptember 28-án, vasárnap koncerttel koronázzák meg a mozgalmas hétvégét, az Avasi református templomban. A vidék legjobb zenekara, a Miskolci Szimfonikus Zenekar fog játszani egy Mozart és egy Vivaldi művet.