A Zenepalotában tartott eseményen Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem általános és tudományos rektorhelyettese hangsúlyozta: a Kutatók Éjszakája fontos esemény az intézmény számára, hiszen kiváló lehetőség arra, hogy megmutassák, milyen színes kutatási tevékenységek zajlanak az egyetemen.
A rektorhelyettes felidézte: a rendezvény 2005-ben indult európai uniós kezdeményezésként; célja többek között az, hogy közelebb hozza a tudomány világát a fiatalokhoz, és népszerűsítse a kutatói életpályát. Szavai szerint korábban gyakran tapasztaltak idegenkedést a tudományos munka iránt, ezért is fontos, hogy a Kutatók Éjszakája ne csak információt, hanem élményeket is kínáljon.
Az egyetem 2007 óta vesz részt a rendezvényen, és idén a programok száma már elérte a 150-et. A legtöbb esemény az egyetem karain lesz, de bekapcsolódik a sportközpont, az Idegennyelvi Oktatási Központ és a Konfuciusz Intézet is. A Zenepalota például az élményfestésnek és a művészeti maratonnak ad otthont.
Az MVK sűrített járatokkal készül, hogy még könnyebben megközelíthető legyen az egyetem. A rendezvényen miskolci kötődésű cégek is bemutatkoznak majd. A programokat minden korosztály számára élményként kínálják.
A tudomány mellett a lelki egészség is fókuszban
Ezt követően Jármai Ágota, a Mások-Másképpen Alapítvány elnöke, a Miskolci Mentálhigiénés Műhely képviseletében elmondta: céljuk, hogy a mentális betegségekre irányítsák a figyelmet.
– Fontosnak tartjuk, hogy a mentális problémákkal élők is teret kapjanak a bemutatkozásra. Ez szimbolikusan is tükrözi azt a szemléletet, amelyben partneri viszonyt ápolunk az egyetemmel. Az alapítvány létrehozói ezer szállal kötődnek az intézményhez – mondta.
Hozzátette, hogy egyfajta társadalomtudományi kísérletként is tekintenek az eseményre, és szeretnék, ha a látogatók nemcsak nézelődnének, hanem aktívan részt is vennének a programokban. A közösségi élményfestés során például a résztvevők alakíthatják a műalkotást, vagyis szó szerint hatással lehetnek az üzenetre, amit közösen formálnak.
A program pénteken délben kezdődik, és egészen másnap délig tart. Szombaton 13 órakor országos körkapcsolásra is sor kerül más városokkal – így egymás rendezvényeit is követhetik majd az érdeklődők. A már említett Zenepalotában kap helyet a PsychArt24 Művészeti Maraton, amelynek keretében a mentális egészség és a művészet kapcsolatára szeretnék ráirányítani a figyelmet.
– A kreatív kifejezés a lelki jóllét fontos része – mutatott rá Jármai Ágota.
Programok minden korosztálynak
A programok délelőtt már a fiatalabb korosztályokat szólítják meg a „Kutatók Délelőttje” keretében, míg a fő eseménysorozat 17 és 22 óra között zajlik majd az egyetem különböző helyszínein. A résztvevők bebarangolhatják a kampuszt, és testközelből tapasztalhatják meg, milyen a tudomány a laborokon, előadótermeken és kreatív terek falain belül és kívül.
A Gazdaságtudományi Karon a PETÁKPORTYA – KINCS AMI VAN elnevezésű kalandjáték során illatfelismerés, színmarketing, adatelemzés, társasjátékok és vállalkozói kihívások várják a látogatókat – mindez játékos keretben, „petákokért”, amelyeket később ajándékokra lehet beváltani.
A FIEK (Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ) szervezésében látogatások lesznek a Rejtő Ferenc EMC Laboratóriumba, ahol a résztvevők négy időpontban is betekinthetnek a korszerű elektromágneses vizsgálatok világába. A Tudományos és Nemzetközi Igazgatóság standjánál nemzetközi kvíz, zászlófelismerés és ösztöndíj-tájékoztató várja az érdeklődőket.
Részletes program és látogatási tudnivalók ITT érhetők el.