Ugrás a tartalomra

Rózsafüzérrel könyörögtek a békéért a felsőhámori templomban

Létrehozva
Október a rózsafüzér hónapja, Felsőhámorban közösen imádkoztak ebből az apropóból a békéért.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Többek között a békéért is kérték Szűz Mária, a Béke Királynője közbenjárását a Felsőhámori Szent Flórián és Magyarok Nagyasszonya Templomban október 21-én, kedd délután a szentmise előtt. Az alkalmon Hollósy András, mint az egyházi ügyekért is felelős alpolgármester és Bodor Márk önkormányzati képviselő is részt vett, hogy támogassák ezt a kezdeményezést. Az első tizedet alpolgármester úr imádkozta. 

A felsőhámori római katolikus templom a Miskolc-Diósgyőri Római Katolikus Plébániához tartozik, ezért a szertartást Szabó József atya, diósgyőri plébános vezette. Bevezetésképpen felelevenítette a templom történetét és mondott néhány szót a rózsafüzér imáról is, amelyen keresztül most Krisztus szenvedését és megváltó művét szemlélték a jelenlévők. 

Kép
Rózsafüzér a békéért Felsőhámorban
Fotók: Juhász Ákos

Minden évben október a rózsafüzér hónapja a katolikus egyházban, amikor Mária iránti tiszteletüket a rózsafüzér imádságon keresztül fejezik ki a hívek, és mint a legfőbb közbenjáróhoz, különböző imaszándékokkal fordulnak hozzá. Októberben két nagy Mária-ünnepet is tartanak hazánkban: 7-én a Rózsafüzér Királynőjét, 8-án a Magyarok Nagyasszonyát. Utóbbi alkalmával a Szűzanyáról, mint Magyarország patrónájáról emlékezünk meg. Szent István király neki ajánlotta fel az országot és a koronát, amikor Imre herceg halálával trónörökös nélkül maradt. 

Kép
Rózsafüzér a békéért Felsőhámorban

A rózsafüzér megünneplésének története 1571. október 7-ig, a keresztény seregek törökök feletti lepantói győzelmének napjáig nyúlik vissza. Rózsafüzér hónapról XIII. Leó levelei óta beszélünk, aki a rózsafüzér naponkénti elimádkozását szorgalmazta október hónap folyamán – olvasható a katolikus lexikonban.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.