Ugrás a tartalomra

Lencsevégen a kiskedvencek

Létrehozva
A Miskolci Állategészségügyi Telepen szombaton különleges programmal várták az állatbarátokat. Jótékonysági kutyafotózáson vehettek részt mindazok, akik nemcsak kedvencükről szerettek volna őszi fotót, hanem egy jó ügyet is támogatni akartak.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A fotózás bevételét speciális, megerősített nyakörvek vásárlására fordítják, hogy a menhelyi kutyák sétáltatása még biztonságosabb legyen a nyílt napok során. A program célja az volt, hogy a városlakók ne csak adományozóként, hanem aktív résztvevőként kapcsolódjanak be az állatvédelembe.

A telepen ezúttal nemcsak a négylábú lakók voltak a figyelem középpontjában: a színes díszletek, falevelek és vidám fotóháttér igazi őszi hangulatot teremtettek a képekhez. A gazdák sorra érkeztek kutyáikkal, hogy megörökítsék a közös pillanatokat, és ezzel támogassák a menhely munkáját.

Kép
Jótékonysági kutyafotózás a Miskolci Állategészségügyi Telepen

– Két kutyával jöttünk a párommal. Minden évben támogatjuk a menhelyet, úgyhogy természetesen ide is jöttünk. Az állatokon más nem segít – emberek vagyunk, erre szocializálódtunk. Azt gondolom, hogy ha tudunk, akkor segítsünk. Ki más, ha nem mi? – mondta Szúnyog Krisztián, aki szerint a fotózás ötlete igazán nagyszerű kezdeményezés.

Kép
Jótékonysági kutyafotózás a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Sokan a közösségi médiában értesültek az eseményről.

– Facebookon láttuk a hirdetést. Szeretünk segíteni az állatokon, úgyhogy ezért jöttünk. Most vagyunk itt először, de valószínűleg nem utoljára – tette hozzá Nagy Vanda.

A Városgazda munkatársai ezúttal is a nyílt nap keretében fogadták az érdeklődőket.

Kép
Jótékonysági kutyafotózás a Miskolci Állategészségügyi Telepen

– 239. alkalommal vagyunk itt nyílt napon a Városgazda szervezésében. Ez egy remek alkalom arra, hogy a potenciális gazdik találkozzanak az új társaikkal. Most egy rendkívüli dologgal dobták fel a kollégáim ezt az alkalmat: Szabó-Kovács Péter és a telephely vezetője, Szőkené Tóth Katalin javaslatára egy jótékonysági kutyafotózás zajlik – mondta Csordás László, a Városgazda ügyvezető igazgatója. – A fotózásból befolyt összeget speciális, megerősített nyakörvekre fordítjuk, amelyek biztonságosabbá teszik a sétáltatást.

A kezdeményezés nemcsak adománygyűjtés volt, hanem közösségi élmény is: a kutyák, gazdáik és a menhely munkatársai együtt töltöttek egy vidám, tartalmas délelőttöt, ahol minden kattintás egy újabb esélyt jelentett a telep lakóinak.

Ez is érdekelhet

Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Vége a legényéletnek, párt talált Wilson, a kúszósül
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Miskolci Állatkert látogatóinak egyik kedvencéhez, Wilsonhoz, az észak-amerikai kúszósül hímhez megérkezett új párja, Daisy, a fiatal nőstény a Pozsonyi Állatkertből.
Nagy meglepetés érte
MiskolcSport
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.