Ugrás a tartalomra

Idős szomszédját rabolta ki egy férfi Miskolcon

Létrehozva
A rendelkezésre álló adatok szerint az idős, rosszul látó sértett nő egyedül élt egy miskolci lakásban, a gyanúsított férfi pedig a szomszédjában lakott albérletben, de nem rendelkezett munkahellyel és jövedelemmel, ezért elhatározta, hogy az asszonytól fog pénzt szerezni.
Kép
Késsel kényszerítette idős szomszédját a pénz átadására. Fotó: Freestock

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolta szomszédját egy miskolci társasházban. Az elkövető 2025. október 29-én délután hangosan bekopogott a sértett ajtaján, miközben a kukucskáló nyílást kezével letakarta, illetve az arcát is ruházatába rejtette. A nő ajtót nyitott, ekkor a gyanúsított belökdöste a lakásba, végül egy fotelbe lökte. A sértett kérdőre vonta a férfit, aki felszólította, hogy adjon neki húszezer forintot, közben pedig egy 10-12 cm pengehosszúságú kést tartott a kezében.

A sértett tartva a bántalmazástól, átadta a bankjegyet, de a férfi ekkor tovább követelőzött. A nő közölte, hogy nincs több pénze és sírva kérte a terheltet, hogy távozzon a lakásból. A terhelt ekkor hagyta el a helyszínt.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének megállapítására.

A bíróság a döntéshozatal során azt mérlegelte, hogy a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetési tétel nagysága önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy a férfi a sértett befolyásolásával, vagy tárgyi eszköz megsemmisítésével veszélyeztetné a bizonyítást. Továbbá élethelyzetére tekintettel alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.

A bíróság mindezeket mérlegelve 2025. december 9. napjáig elrendelte a férfi letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett - írja a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.
Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.
minap indító
Napsütés igen, eső nem jellemző a hét elején
Miskolc
Reggelente hideg lesz.