A Mindszent tér 2. szám alatt található intézmény nagyterme teljesen megtelt a kezdésre, pótszékeket kellett hozni a később érkezők számára. A nagy érdeklődés egyrészt annak volt köszönhető, hogy egy sokak által ismert és kedvelt, komoly szaktekintély, dr. Bűdi László sebész, onkológus volt a vendég, másrészt a pályája nagy részét kitevő, daganatos megbetegedések kezelése sajnos sokakat érint.
Sebészet után onkológia
A szakemberrel B. Tóth Erika szerkesztő-riporter beszélgetett. Mint megtudtuk, egy kisfaluból indulva már gyerekként tudta, hogy tovább fog tanulni, édesanyja ugyanis határozott célokat állított elé. Dr. Bűdi László úgy fogalmazott, hogy az orvosi pályát „sugallatra” választotta, el is indult ezen a vonalon, és 1985-ben elvégezte az orvosi egyetemet. A sebészetre szakosodott, de akkoriban nagyon nehéz volt elhelyezkedni ezen a pályán. Végül Miskolcon, a Semmelweis kórházban kötött ki.
– Nagyon szerettem a sebészetet, sokat operáltam, koromhoz képest talán többet is, mint kellett volna – fogalmazott.
Az akkori főnöke javaslatára más területek felé is nyitott, idővel onkológiából is letette a szakvizsgát. Mint mondta, nem tartozott a slágerszakmák közé, akkoriban még parttalannak tartották, ahol sokat már nem lehet tenni a betegekért. Bevallása szerint azonban egyre jobban megszerette ezt a területet, és bár egy időre még visszatért a sebészetre, de 2007-ben végleg az onkológiára került.
A kitérő
Kitérőként említette meg, hogy bekerült a vármegyei kórház menedzsmentjébe. Előbb arra kérték fel, hogy vállalja el az intézmény orvosigazgató-helyettesi pozícióját, majd miután megüresedett az orvosigazgatói poszt, azt is elvállalta megbízottként.
– Tudtam, hogy ez nem fogja betölteni az életemet. Már az elején leszögeztem, hogy addig vállalom, amíg nem neveznek ki valakit. Másfél évig vezettem a vármegye egészségügyi munkáját, ami, higgyék el, nehéz dolog – tette hozzá.
Célmeghatározás, majd háború
Elmondása szerint a beteg-orvos kapcsolat is nagyon hiányzott neki, így örömmel tért vissza az onkológiára – pedig itt is számtalan nehéz helyzetet kell megoldani nap, mint nap: nemcsak fizikai, hanem lelki oldalról is foglalkozni kell a betegekkel. Mit tud mondani egy onkológus, ha daganatos megbetegedésről kell tájékoztatnia a páciensét? – tette fel a kérdést B. Tóth Erika.
– Az emberek nem készülnek a rossz hírre, hidegzuhanyként éri őket. Először jön a kétségbeesés, az összezuhanás; úgy érzik, véget ér a családi élet. Mi lesz a gyerekeimmel? Jönnek a kérdések. Az otthoni magába roskadás mindenkinél előfordul. Más országokban már készül erre az egészségügy, és amikor a beteg szembesül a diagnózissal, akkor rögtön találkozik egy pszichológussal – mutatott rá.
Hozzátette, a beteg úgy kerül be hozzájuk először, hogy tőlük várja, mondják meg: mi fog történni? Meddig fog élni? Hogy számoljon? Mi a perspektívája?
– A betegség tudatosítása helyett elmondjuk, mit tudunk nyújtani, hogy nincs vége a világnak, nyugodtan tervezzen, és utána beszéljük végig a betegségét. Ha megkapja a célt, innentől kezdve háború van, harcolunk a daganat ellen. Azt tudom ígérni, hogy mi azért sokáig tudunk majd együtt dolgozni – fogalmazott.
Tudjon feleség, anya lenni
Dr. Bűdi László ezt követően hosszan beszélt az onkológia mai helyzetéről, hangsúlyozva, hogy „kiváló szakembereink vannak”, ha nincsenek is sokan a területen. Mindenesetre felkészültek, tisztában vannak az új kezelésekkel, gyakorlatokkal, eredményekkel.
– A legfontosabb: úgy gyógyítunk, hogy legyen értelme élni, hogy a páciens tudjon feleség, anya lenni, elmehessen üdülni, tudjon egy jóízűt enni, meginni egy pohár bort – foglalta össze ars poeticáját dr. Bűdi László, aki azt is elárulta, hogy hamarosan nyugdíjba mehetne, de egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
A beszélgetéssorozat a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezetének közös rendezvénye.
