Ugrás a tartalomra

Negyven éves közterület-felügyeletét ünnepli Miskolc

Létrehozva
A miskolci Városháza díszterme adott otthont a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) és jogelődje, a közterület-felügyelet 40 éves jubileumi ünnepségének. Az eseményen a szervezet jelenlegi és korábbi munkatársai, városi vezetők és meghívott vendégek vettek részt.
Kép
MIÖR 40
Fotók: Juhász Ákos

Az ünnepségen elsőként Kovács László Csaba, a MIÖR vezetője idézte fel a rendészet elődjének, az 1984-es városi tanácsi döntés alapján létrehozott szervezetnek a történetét. Mint elmondta, a közterület-felügyelet 1985-ben kezdte meg működését tízfős létszámmal – egy vezetővel, egy adminisztrátorral és nyolc járőrrel.

Kiemelte, hogy az indulás éve Miskolc életében több szempontból is meghatározó volt: ekkor ünnepelte 75 éves jubileumát a DVTK, de ugyanebben az időszakban zajlott az Avasi Gimnázium építése is. A Miskolc Televízió megalakulása is ezekre a hónapokra esett.

Kép
MIÖR 40

Kovács László Csaba felsorolta a szervezet eddigi vezetőit, és köszönetet mondott minden kollégának, akik az elmúlt négy évtizedben hozzájárultak a város közbiztonságához. Hangsúlyozta: negyven éve Miskolc szolgálata jelenti a szervezet működésének alapját.

Tóth-Szántai József polgármester arról beszélt, hogy a közterület-felügyelet és a rendészet nem pusztán egy intézmény, hanem egy hivatás iránt elkötelezett közösség, amelynek munkája alapvető feltétele Miskolc élhetőségének.

Kép
MIÖR 40

Kiemelte: a rend nem lehet alku tárgya, nélküle nincs turizmus és biztonságos városi élet. A polgármester szerint a MIÖR nemcsak reagál a kihívásokra, hanem megelőző tevékenységet is végez, és szövetségese a városnak a közrend fenntartásában.

Hozzátette: a szervezet az innovatív megoldásoktól sem áll távol – országos érdeklődést váltott ki a körzeti seriff rendszer, és Miskolc az elsők között volt, amely kiépítette saját térfigyelő-hálózatát.

Kép
MIÖR 40

Hollósy András alpolgármester, Miskolc és térsége területi kohéziójának erősítéséért felelős miniszteri biztos szintén a szolgálat jelentőségét emelte ki. Mint mondta, a munkatársak nem csupán feladatot látnak el, hanem valódi szolgálatot teljesítenek.

Beszédében kitért a seriff-rendszerre, a modern térfigyelő hálózat folyamatos fejlesztésére, valamint olyan mindennapi, de a város életében meghatározó munkákra is, mint a roncsautók elszállítása.

Kép
MIÖR 40

A közterület-felügyelet és jogutód szervezeteinek elmúlt négy évtizedét Reiman Zoltán, a Városháza civil referense foglalta össze. Előadásában felidézte, hogy Észak-Magyarországon Miskolc volt az elsők között, ahol hasonló intézmény működött.

Elmondta: 2000-ben alakult meg a jogutód közterület-felügyelet. A mezőőrség bevezetését, majd a 2010-es árvízi védekezésben való részvételt is kiemelte, illetve a MIÖR 2013-as megalakulását. Egyúttal megemlítette a biciklis járőrszolgálat elindítását és a szökőkutak védelmében végzett munkát is.

Az ünnepség végén több munkatárs vehetett át szolgálati elismerést.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Elismerésben részesültek – és a szolgálatban töltött éveik:

Szikszai Maja – 35 év

Czumbil Péter – 25 év

Kusztván János – 25 év

Mészáros András – 25 év

Kiss István – 15 év

Révész Ádám Tibor – 15 év

Birke Viktória – 10 év

Fodor Péter – 10 év

Molnár Zoltán – 10 év

Nikházy Ottó László – 10 év

Zombor Barnabás – 10 év

Birke Adrián – 5 év

Omaszta Zsolt – 5 év

Répásiné Horváth Csilla Rita – 5 év

Szeles György – 5 év

Címkék

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.