Ugrás a tartalomra

Már csak pár nap maradt hátra: egyre szebb és ünnepibb Miskolc belvárosa

Létrehozva
Javában zajlanak az adventi előkészületek Miskolc belvárosában.
Kép
Adventi bódé építése Miskolc belvárosában. Fotó: Mocsári László
Rendületlenül folyik a díszítés Miskolc belvárosában. Fotó: Mocsári László

Fényfüzérből készült rénszarvasok, szán, autó, karácsonyi gömb. Egyre több dekorációs elem kerül ki Miskolcon a napokban. A Szent István téren álló fenyőfákra is felkerül az ünnepi díszkivilágítás, miközben épülnek a fabódék, ahol a látogatók karácsonyi ajándékokat, finomságokat és forró italokat vásárolhatnak majd az adventi időszakban.

A téren már állítják a színpadot is, ahol minden adventi hétvégén, pénteken, szombaton és vasárnap miskolci és országosan ismert előadók, zenekarok és bűvészek gondoskodnak a hangulatról. Természetesen nem marad el az adventi koszorú sem, amelyen minden vasárnap meggyújtanak egy újabb gyertyát.

Kép
advent Miskolc bódé

Hétvégén indul a programsorozat

Ezen a hétvégén hivatalosan is elkezdődik az adventi időszak Miskolcon. Péntektől színes gyermekprogramok, kézműves vásár és gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat a belvárosban.

Pénteken felkapcsolják az ünnepi fénykivilágítást is Miskolc főutcáján.

Vasárnap, november 30-án meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún. Ez a Hit gyertyája.

Ezután elindul a 2025-ös miskolci adventi villamos is.

Kép
Adventi bódé építése Miskolc belvárosában. Fotó: Mocsári László
Gőzerővel építkeznek Miskolc belvárosában. Fotó: Mocsári László

Az adventi varázs városa lesz Miskolc

Kezdetét veszik az adventi programok Miskolcon.  Koncertekkel, neves fellépőkkel és színes programokkal várják a látogatókat minden hétvégén. A tavalyi adventi időszak egyik legnépszerűbb eleme, a Téli Élményliget idén is visszatér. A korábban nagy sikert aratott fotópont mellett interaktív élmények is várják a látogatókat. Lesz Meseműhely és kivilágítják az Avas kilátót is. Amire pedig nagyon sokat vártak: megnyílik a jégpálya a Szent István téren.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.