Ugrás a tartalomra

Miskolc komolyan felkészült a hóhelyzetre

Létrehozva
Az időjárás előrejelzések szerint havazás várható a késő esti órákban. Megnéztük, hogyan készül Miskolc a hóhelyzetre.
Kép
hókotró
Teljes gépparkkal és emberi erőforrással készülnek az idei tél első komolyabb hullámára. Fotó: Juhász Ákos

Az időjárás előrejelzés szerint január 5-én a Tiszántúl keleti, délkeleti harmadában vegyes halmazállapotú csapadék, időszakosan akár intenzív ónos eső is előfordulhat, majd hajnalra havazás várható.

Miskolc felkészült a hóhelyzetre

Több mint egy tucat munkagép és mintegy 200 munkatárs áll készenlétben - erről Hollósy András, Miskolc alpolgármestere tájékoztatott hétfő délután a MiReHu telephelyén, ahol a gépparkot is megtekintette.

Elmondta: naponta mintegy 20 tonna szóróanyagot juttatnak ki a város fő közlekedési útvonalaira.

Hétfőn elkezdték az előszórást

Az előrejelzések szerint 8-10 centiméteres hó várható január 5-én este és 6-án reggel.

- Nagyon fontos, hogy az utakat megfelelő állapotba hozzuk - hangsúlyozta az alpolgármester, aki arra is kérte a miskolciakat, hogy vigyázzanak egymásra és fokozottan figyeljenek az utakon.

Az előszórás már hétfőn megkezdődött Miskolcon és környékén. A főbb közlekedési útvonalakon már délelőtt dolgoztak a szakemberek, elsősorban Felső-Majláth, a belváros, az észak–déli közlekedési tengely, valamint az Avas térségében.

- Azokon a külterületi részeken kezdtünk el dolgozni, ahol nagyobb az esélye a lefagyásnak: Bodótető, Ómassa, Bükkszentlászló környékén már zajlik az előszórás. Teljes gépparkkal és emberi erőforrással készülünk az idei tél első komolyabb hullámára - mondta Hollósy András.

Preview Image
Felkészültek a télre. Juhász Ákos galériája.

Mimi: hóhelyzet jelentés Miskolcon

A Mimi városi applikáción keresztül folyamatosan friss információkat kapnak az aktuális hóhelyzetről és a közlekedést érintő változásokról.

Ez is érdekelhet

Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.