Szombaton a Szent István térről rajtolt a Spartan Winter Miskolc verseny. Reggel 9-kor indult a futam, de a versenyzők már 8-tól a helyszínen voltak, regisztráltak, bemelegítettek, felkészültek a megmérettetésre.
A résztvevőket Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte indulás előtt.
- Azért örülök nagyon, hogy ennyi sportember, ennyi jó ember jött ismételten Miskolcra, mert újra visszatért a verseny a városba. 2018-ban a Csanyikban volt utoljára Spartan, és most a város legszebb helyein, legszebb részein fut végig a verseny. Hozzátette, ő aktívan sportol; a futással nem tudott mély szerelmet kötni, de a falat látta, és azt kipróbálná.
Spartan Miskolcon
A felnőtt versenyzők két távon mérték össze erejüket, kitartásukat, emellett a gyerekek is indulhattak három korosztályban.
- Super-táv: 10,5 km 25 akadály falmászás (130 cm) lándzsa dobás
- Sprint-táv: 6 km, 20 akadály
- Gyerek táv: 4-6 év korig 1 km, 7-10 év ig 2,2 km, 11-14 évig 4 km
A verseny a Szent István térről indult és egészen az Avas kilátóig vezetett. Lépcsőzés, erdős-bokros terület várta a versenyzőket. Miközben akadályokat is le kellett küzdeniük: majomlétra, dárdadobás, gyűrűrendszer, egyensúlyi akadályok, homozsákcipelés várt a versenyzőkre.
A legkeményebb verseny a Super Elitben zajlott. Íme az eredmények.
Spartan Winter Miskolc Super Elite eredmények:
Elite Női:
- Borza Helga Dorottya
- Szigeti Beatrix
- Henrietta Rácz
Elite Férfi:
- Kívés Bendegúz
- Chren Adam
- Szikszai Márk György
Spartan Race Miskolc Sprint + Super
- Bogádi Márk
- Foltyn Lukas
- Sury Josef
SUPER Overall
- Kívés Bendegúz
- Chren Adam
- Erdődi Péter
SUPER STG Teams
- STG-Zalau 4+
- STG-Pomáz 4+
- STG-Opava 4+
- STG-PRIEVIDZA 4+
- STG-Miskolc 4+
A gyerekek is hősiesen helytálltak
Az egyik legizgalmasabb versenyt a Spartankák vívták. A gyerekek három korosztályban indultak.
A miskolci Annának ez volt élete első versenye, de bármikor újra indulna.
- A kedvenc akadályom a majomlétra volt. Erre külön készültem is. A táv nem volt hosszú, könnyedén teljesíthető volt - mesélte a befutó után.
KIDS 12-14
- Kucserák Áron
- Diana-Maria Suciu
- Gedeon Péter
- Mecseki Dóra
- Horváth Máté
- Szász Emília
KIDS 9-11
- Takács Izabella
- Tóth-Palkó Dávid
- Csepy Gréti
- Novák Áron
- Tudor Morar
- Szarvas Flóra
Videónk a Spartan versenyről: