Ugrás a tartalomra

Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek

Létrehozva
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
Kép
A miskolci nyugdíjasok is örültek a juttatásnak. Fotó: Mocsári László

A 13. és 14. havi nyugdíjat február 12. óta folyamatosan folyósították, mostanra rendben megérkezett a nyugdíjasokhoz. Azok, akik postai úton kapták meg, az utolsó havi nyugdíjjal egy összegben vehették át. Utálásnál pedig egymást követő napokon jött meg a bankszámlákra a rendes és a plusz havi nyugdíjat. Az érintetteket kérdeztük, hogy mire költik a pénzt. 

- Rendkívüli módon örültek a nyugdíjasok ennek a juttatásnak. Minden forint sokat jelent, hiszen szövetségünkben nagyon nagy arányban vannak jelen a kisnyugdíjasok, akik 200 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkeznek – nyilatkozta szerkesztőségünknek Szegedi Judit, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének (NYÉSZ) elnöke. 

Elmondta, többféleképpen használják fel a pénzt az érintettek. Többen mondták, hogy az unokát támogatják majd vele, illetve van, aki lakásfelújításra, beruházásra, vagy kikapcsolódásra, kirándulásra, rekreációs programokra fordítja majd. Viszont a kispénzű nyugdíjasok inkább félre teszik gyógyszerre, magánorvosra, hogyha sürgős orvosi vizsgálatra van szükségük, akkor legyen miből kifizetni. Sőt olyan is van köztük, aki élelmiszerre, illetve vitaminokra költi a pluszpénzt. 

Számíthatnak a városra

- A NYÉSZ-nek 34 tagszervezete van, ami nyugdíjasklubokat jelent. A miskolci önkormányzattal partneri kapcsolatot alakítottunk ki. Jó szívvel fogadják a tapasztalatainkat és számíthatunk rájuk. Stratégiai alapon együttműködünk a szociális osztállyal, az idősügyi tanáccsal, Tóth-Szántai József polgármester úrral és Matiscsák Éva alpolgármester asszonnyal. A rendezvényeinkre rendszeresen ellátogatnak. A lehetőségekhez mérten minden támogatást megkapunk a várostól. A nyugdíjas szervezetek minden évben pályázhatnak 100 ezer forintra működésre, vagy programok szervezésére – hangsúlyozta NYÉSZ elnöke. 

Kép
Szegedi Judit, a NYÉSZ elnöke. Fotó: Mocsári László
Szegedi Judit, a NYÉSZ elnöke. Fotó: Mocsári László

Hozzátette a Salkaházi Sára Miskolc Program keretein belül az éves juttatáson kívül számos értékes ingyenes kulturális program szerveződik. A Dr. Hirschler Rezső Szociális Közalapítvány folytatja a Szépkorúak filmklubja sorozatot havi, két havi rendszerességgel és hamarosan Tavaszváró batyusbálra invitálják az időseket, amire jövő héttől lehet regisztrálni. 

Rezsire és az unokáknak

Ezt követően szépkorú járókelők véleményét is kérdezte a 13. és 14. havi nyugdíjról. 

- Örültem neki, hogy kaptam egy kis pluszpénz, még, ha személy szerint én nem is számítok a kisnyugdíjasok közé. Bár a férjem már három éve meghalt. Az ilyesmi mindig jól jön, a megélhetés érdekében is, például a rezsire, illetve az unokáknak szintén juttatok valamit belőle és egy kicsit félreteszek – osztotta meg Feczkó Antalné

Kép
A kispénzű nyugdíjasok jellemzően gyógyszerre, orvosi ellátásra, vagy a rezsire teszik félre az összeget. Fotó: Shutterstock

- Szerintem minden nyugdíjas örült ennek és van helye. Magam is örültem neki, jól jön, hiszen mindig jól jön egy kis pénz a legtöbb embernek a mai világban – fejtette ki Bakos Lászlóné.

A jövőjére fordítja

A 13. és 14. havi nyugdíjra nemcsak az öregségi nyugdíjban részesülők, tehát a 65 év felettiek, illetve a nők 40-nel nyugállományba vonultak jogosultak, hanem azok is, akik hozzátartozói: azaz özvegyi nyugdíjat, illetve árvaellátást kapnak. 

- Árvaellátásban részesülök, amely nyugdíjszerű ellátásnak minősül, ezért nekem is jár a 13. és 14. havi hozzátartozói nyugdíj. Ezt a plusz összeget igyekszem tudatosan kezelni: a legnagyobb részét félreteszem a jövőm megalapozására, például saját lakás vásárlására, illetve autóra – árulta el Csiszár Míra miskolci egyetemi hallgató. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Laza hétvége vár a miskolciakra: borkóstolással, filmklubokkal, koncertekkel és néhány különleges programmal
MiskolcSzabadidő
A már megszokott régiségvásár mellett visszatér a GasztroPlacc is a placcra. A gyerekekről, de az iszogatni, bulizni, vagy a színházélményre áhítozókról sem feledkeznek meg. Aki pedig mozgalmasabb programra vágyik, az befizethet egy kalandtúrára a Létrási-víznyelőbarlangba, vagy drukkolhat a MEAFC röplabdacsapatának.
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.