Amikor sorkatonai szolgálatomat töltöttem, még nem volt szabad senkinek sem bibliát tartania magánál – időközönként még a szekrényünket, málhánkat is átkutatták, nehogy valaki ilyen „tiltott irodalmat” olvasson vagy terjesszen. Hálás vagyok Kenyeressy Károly barátomnak (aki jelenleg a Gyöngyösi Református Egyházközség lelkipásztora), hogy megajándékozott egy kis méretű Károli fordítású Bibliával, melyet mindig a zsebemben tartottam, mert ott nem keresték… Ennek a Bibliának a borítójára ragasztott valaki egy képet, azzal a meggyőződéssel, hogy a kép elmondja mindazt, ami a Bibliában szerepel: a tékozló fiú hazatérésének képét. A képen az örömében fia elé futó apa magához öleli koszos, szürke ruhában hazatérő fiát. Ez a kép köszön vissza a húsvét ikonján is, nekem.
Isten a Fia által jön elénk: a fogantatástól a gyermekkoron, a munkás éveken át a szenvedésig, a halálig és a sírig megosztja velünk az életünket, és minden életállapotunkban átölel minket jelenlétével. Sőt, még tovább megy, az élet legalsóbb mélységéig.
A húsvéti ikon nem a szokásos ábrázolás, a diadalmasan a sírból kiszálló Krisztus képe. Az ikonon Krisztus az alvilágba száll le az emberért – kézen fogja és kihúzza a sírból. Amikor az ember már nem tehet semmit, még mindig bízhat Krisztusban – jól ábrázolják ezt az ikonon az Úr lába alatt az alvilág betört kapui, melyeken taposva a csuklójánál fogva vezeti elő a sírból Ádámot és Évát. A leglehetetlenebb helyzetben, amikor már mindenki azt mondja, hogy nincs megoldás, Isten megjelenik, félresöpör minden akadályt, hogy megmentsen téged.
„Ilyen nincs” – szokták mondani. Hogy egy nagy klasszikust idézzek: „Ugyan, Tamás, az evangélium a gyöngyökkel kivarrt oltárterítőre való – az élethez semmi köze sincs!” – mondta VIII. Henrik kancellárjának, Morus Tamásnak, akit ő tett egyházunk vértanújává. De kicsoda az angol király, hogy megmondja a Teremtőnek, mit tegyen? S ki vagyok én, hogy megmondjam neki, mi van és mi nincs? Talán véletlenül adta Isten a Fiának a Jézus nevet: „Isten megment”?
Amikor egyes közösségeinkben az Eukarisztiában titkos módon jelenlévő Krisztust ünneplik, az Énekek Éneke szerelmes versét idézik: „Ím itt jön Ő, átkel a hegyen, a dombon át szalad felém a kedvesem!” Istent nem nagyon érdekli, kinek mi a véleménye, hogy szabad-e, lehetséges-e: magához ölel, szeret és megment téged!
A fiam az első osztály utáni nyári szünetben mindent megpróbált elolvasni, ami az útjába került – elvégre már iskolás, és ismer minden betűt! Autóban ülve egy ugyanolyan korú barátjával silabizálták az elsuhanó feliratokat – így lett a telepi horgásztóból teleportáló. Aztán hallgattam a hozzáfűzött beszélgetést is: „Te hová teleportálnád magad?” „Hát a mennyországba, az a legjobb hely!” – hangzott a határozott válasz. „Milyen jó lehet beülni az Úr Jézus ölébe!” – fűzte tovább a gondolatot. Arra gondoltam akkor, ezek a fiúk elsős létükre már mindent értenek, ami fontos. Legyen a mi húsvétunk is a Vele való találkozás ünneplése, belefeledkezés Isten szeretetébe!
