Ugrás a tartalomra

Ég a Juno szálló Miskolctapolcán - frissítve!

Létrehozva
A tűz az évek óta üzemen kívül lévő szálló második emeletén keletkezett, egyelőre ismeretlen okból.
Preview Image
Kigyulladt a Juno szálló Miskolctapolcán. Juhász Ákos képgalériája

A Vármegyei Katasztrófavédelem előzetes információja szerint egy második emeleti szobában keletkezett a tűz, amelynek oka egyelőre ismeretlen. A miskolci tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, az oltásban végül három fecskendős jármű vett részt, amelyek sikeresen el is oltották a tüzet. Kivonult két magasból mentő egység és a műveleti szolgálat is, de az előbbiek beavatkozására végül nem volt szükség. A szobában különböző berendezések égtek. Személyi sérülés nem történt. 

A tűz okát szakértői vizsgálat fogja a későbbiekben megállapítani. 

Videófájl

Ez is érdekelhet

A szavazóhelyiségek készen állnak a vasárnapi rohamra
Miskolc
Pénteken befejezték a utolsó szavazókörök kialakítását is abból a százharmincból, amelyekben leadhatják a voksaikat a miskolciak.
Versvillamos
Ment a műsor a miskolci villamoson
MiskolcKultúraSzabadidő
Ment a műsor a miskolci villamoson pénteken. Mosolyt csaltak az utasok arcára.
Együtt egységben – 3 milliárd forint a miskolciakért
Miskolc
Elindult többek között a Tetemvár és a Bábonyibérc szociális rehabilitációja, Lyukó fejlesztése, valamint programok a miskolci fiatalokért. Az önkormányzat csaknem 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el összesen 6 projektre.
Lakásokat építene a DAM helyén Kovács Imre István, a Jobbik – Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Kovács Imre István, akire a Jobbik-Magyarországért Mozgalom képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.