Ugrás a tartalomra

Néphagyományok költöztek a miskolci óvodába

Létrehozva
Színes népviselet, vidám gyermekdalok és hagyományos játékok töltötték meg szerdán a miskolci Bársony János úti tagóvodát. A MIÓVI néphagyományőrző csoportjai itt tartották idei találkozójukat, amelyet a magyar népviselet napjához kapcsolódva szerveztek meg.
Kép
2g4a6798.JPG
Fotó: Juhász Ákos

Az eseményen tíz tagintézmény képviseltette magát, óvodánként hat-hat gyermek érkezett, így összesen hatvanan vettek részt a programokon. A rendezés jogát az intézmény tavaly nyerte el, amikor átvehette a vándorbotot, így idén ők látták vendégül a résztvevőket.

A délelőtt folyamán a gyerekek és pedagógusaik játékos formában idézték meg a tavaszi népszokásokat. A szervezők egész napos programmal készültek: a kicsik népi játékokat próbálhattak ki, megismerkedhettek különféle hangszerekkel, sőt, kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. Utóbbi során természetes alapanyagokból készült, nemzeti színű karkötőket fűztek, ezzel is erősítve identitásukat.

Kép
2g4a6294.JPG

Az óvoda vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy már kisgyermekkorban találkozzanak a hagyományokkal, és élményszerűen kapcsolódjanak a magyar kultúrához - fejtette ki stábunknak Boronkainé Báji Anita tagintézmény-igazgató.

A találkozó időpontja nem volt véletlen: Szent György napjához kötődik, amelyet április 24-én ünnepelnek, és egyben a magyar népviselet napja is. A rendezvényen részt vett Matiscsák Éva alpolgármester is, aki a Miskolc Televíziónak hangsúlyozta: a népdalok és hagyományok nemcsak tudást, hanem érzelmi örökséget is hordoznak, amelyeket fontos továbbadni a következő generációknak.

Kép
: 2g4a6550.JPG

A programot idén második alkalommal rendezték meg, és mára jóval több lett egyszerű találkozónál: valódi közösségi élménnyé nőtte ki magát.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!