Ugrás a tartalomra

Törökországba vágynak

Létrehozva
Nemrég ünnepelte fennállásának negyvenötödik évét a Reményi Ede Kamarazenekar. Ebből az alkalomból külföldi koncertjeikről beszélgettünk Kaulics-Nagy Zsófiával, aki alapító tagja volt az együttesnek.
Kép
A Reményi Ede Kamarazenekar negyvenöt éves jubiláló koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. A hangversenynek a Zenepalota adott otthont csütörtökön a V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál részeként. Fotó: Mocsári László
A Reményi Ede Kamarazenekar 45 éves jubileumi koncertje. Fotók: Mocsári László

Több mint negyvenöt évvel ezelőtt, 1980 év végén fogalmazódott meg a Bartók néhány tehetséges vonósnövendékében, hogy zenekart szeretne alapítani. Tervüket Gál Károly hegedűművész és tanár támogatta. Halála után, 2007-ben egykori tanítványa, Kriston Tamás vette át az együttes vezetését.

Az alapító tagok között volt Kaulics-Nagy Zsófia is, aki mesélt a legfontosabb mérföldkövek egyikéről.

– Negyvenöt évről beszélünk, és amikor végiggondolom ezt az egész időszakot, nagyon nehéz egyetlen dolgot kiemelni, mert mindig volt valami olyan esemény vagy lehetőség, ami szakmailag nagyon sokat jelentett nekünk. Talán a külföldi útjaink azok, amelyek különösen meghatározóak voltak számomra. Elsősorban a Zürichi Fiúkórussal való kapcsolatunk jut eszembe. Ez azért volt nagyon jelentős, mert egy világhírű, szenzációs kórusról van szó. Hallottak minket egy templomi kórussal együtt muzsikálni, és a vezetőjüknek nagyon megtetszett az, amit csináltunk. Ő sajnos már nem él, elég idős volt már akkor is, amikor megismertük, de akkoriban meghívtak minket, hogy működjünk közre olyan művekben, mint például Mozart miséi vagy a Requiem. Nyilván olyan darabokról volt szó, amelyekhez zenekarra is szükség volt. Annyira elégedettek voltak velünk, hogy később két olasz turnéra is minket hívtak. Svájcban tehát rendszeresen jártunk Zürichbe és környékére koncertezni, de emellett kétszer Olaszországban is együtt dolgozhattunk velük – mondta.

Kép
A Reményi Ede Kamarazenekar negyvenöt éves jubiláló koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. A hangversenynek a Zenepalota adott otthont csütörtökön a V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál részeként. Fotó: Mocsári László

Fergeteges koncerteket adtak

Számára egészen különleges élmény volt Firenze, Róma, Assisi vagy Siena templomaiban muzsikálni, és Velencében is jártak.

– Ezek ikonikus helyszínek, amelyek önmagukban is hatalmas élményt jelentenek, de amikor egy ilyen fantasztikus kórussal szólal meg ott a zene, az egészen felemelő érzés. Ahogy megszólaltak, az egyszerűen fergeteges volt. Velük együtt dolgozni szakmailag és emberileg is nagyon jó érzés volt. Külföldre egyébként többnyire meghívás alapján jutottunk el, mert az ilyen utak megszervezése egyáltalán nem egyszerű feladat. Én például inkább az itthoni szervezési munkákban vettem részt, a külföldi kapcsolatokkal inkább Kriston Tamás foglalkozott, mert ő sokkal jobban beszél nyelveket. Külföldre úgy szervezni koncertet, hogy az ember egyszerűen csak eldönti, hogy szeretne valahol fellépni, nagyon nehéz. Ahhoz kapcsolatok, meghívások és komoly szervezőmunka szükséges. Mégis rengeteg helyre eljutottunk – nyilatkozta, majd beszélt a távolkeleti élményeiről is. – Voltunk például Dél-Koreában, ami már önmagában is különleges élmény volt, hiszen egyáltalán nincs közel. Oda egy koreai karmester hívott minket, aki időnként Miskolcra is ellátogatott. Először a Miskolci Szimfonikus Zenekarral dolgozott együtt, majd néhány évvel később a kamarazenekart is meghívta. Ott már nem kórussal működtünk együtt, hanem önálló koncerteket adtunk – mondta Kaulics-Nagy Zsófia, aki elárulta, Szöulban egy hatalmas médiacentrum mínusz második emeletén játszották Csajkovszkij Vonósszerenádját, egy akusztikailag egyedülálló koncertteremben.

Kép

Világot járt együttes lettek

Mindemellett kétszer részt vettek az amerikai Nyári Fesztiválon is, amelynek során Floridában, Panamában, Nicaraguában, később pedig Ecuadorban is koncerteztek.

– Amerika felé egy korábbi tagunk révén nyílt lehetőségünk. Balogh Endre csellóművésszel iskolatársak voltunk, aztán ő részt vett külföldi szervezésekben, és beajánlotta a Reményi együttest. Öt hét alatt tizenhét koncertet adtunk. Volt köztük nagy és gyerekeknek szóló előadás is, sokféle fellépés. Rengeteget kaptunk ettől az úttól, és nem anyagi értelemben, hanem élményekben. Olyan helyekre jutottunk el, olyan dolgokat láttunk, amelyeket magán úton nem értünk volna el, mert nagyon sok pénzbe került volna – összegzett az alapító tag.

Tevékeny jövő előtt állnak. Legfontosabb céljuknak azt tartják, hogy eljussanak Törökországba.

– Különösen fontos számunkra az a projekt, amelyet Ács Gyula műveiből készítettünk. Két lemezt is csináltunk vele, amelyek népzenei alapú műveket tartalmaznak. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk Török Tillával, aki rendszeresen énekel velünk. Mivel török férje van, aki Magyarországon a török követségen dolgozik, így egy különleges projektbe kezdtünk. Ez a műsor Bartók Béla anatóliai gyűjtéseire épül. Ezeket a felvételeket csak nagyon rossz minőségű gramofonfelvételekről lehet hallani, de Ács Gyula meghallgatásuk után egy saját elképzelésű kíséretet írt hozzájuk. A mű egyszer már elhangzott Miskolcon a török-magyar kulturális év lezárásaként. Tilla az eredeti nyelven énekelte a dalokat, és olyan török hangszereket is hozott magával, amelyek közvetlenül a koncert előtt érkeztek Törökországból. Ezt szeretnénk bemutatni szerte az országban és török földön is – árulta el Kaulics-Nagy Zsófia, akinek személyesen is nagy vágya, hogy arra a vidékre is eljusson a zenekar.

Ez is érdekelhet

Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Már jó előre, nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.
Képgaléria
GasztroPLACC  Beer&Burger Miskolctapolcán
Hamburgerek, kraft sörök és zene Miskolctapolcán
MiskolcGasztroSzabadidő
Hamburgerek, kraft sörök és zene töltötték meg élettel szombat este a Pazár István sétányt. A GasztroPLACC – Beer & Burger kétnapos rendezvénye Miskolctapolcán zárult, ahol sokan ettek, ittak, beszélgettek, és hosszabban is ott maradtak a jó hangulat miatt.