Ugrás a tartalomra

Jazz szólt a születésnapos Miskolci Termelői Napon

Létrehozva
A Miskolci Termelői Nap 11. születésnapját ünnepelte vasárnap. Közben pedig a Miskolc Dixieland Band Dixie matinéjával véget ért a IX. Miskolci Dixie és Jazz Fesztivál.
Kép
termeloi_nap_260719_hcs-4.jpg
A Miskolci Termelői Nap 11. születésnapját ünnepelte. Fotó: Horváth Csongor

Már a délelőtti órákban benépesült a Városház tér, ahol rengetegen ünnepelték együtt a Miskolci Termelői Nap 11. születésnapját. A jubileumi rendezvényre családok, fiatalok és idősebbek is szép számmal érkeztek, a standok között egész délelőtt pezsgett az élet. Finom illatok szálltak a levegőben, közben szólt az élőzene.

Kép
termeloi_nap_260719_hcs-13.jpg

A vásárlók alig győzték végigjárni a termelők portékáit. A hagyományos mézek, lekvárok, szörpök és kézműves sajtok mellett friss pékáruk, szezonális zöldségek és gyümölcsök, valamint egyedi kézműves termékek is sorakoztak az asztalokon. Több standnál kóstolni is lehetett, így sokan vásárlás előtt ízlelhették meg a helyi finomságokat.

A gyerekek sem unatkoztak: az ingyenes arcfestésnél folyamatos volt a sor, a kézműves foglalkozásokon pedig szebbnél szebb alkotások készültek.

Kép
termeloi_nap_260719_hcs-14.jpg
Arcfestéssel és kézműves foglalkozással várták a gyerekeket. Fotó: Horváth Csongor

A délelőtt egyik csúcspontját a Miskolci Dixieland Band koncertje jelentette. A Miskolc Dixieland Band Dixie matinéjával véget ért a háromnapos IX. Miskolci Dixie és Jazz Fesztivál.

Címkék

Ez is érdekelhet

A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.
Folytatódik Miskolc útfelújítási programja és a forgalomkorlátozások
Miskolc
A városban több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani, mert a Miskolci Városgazda munkatársai útfelújítást és más hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.