Ugrás a tartalomra

Miskolc

Különleges lánykérés a Szent István téren
Miskolc
Mihály Norbert a téren álló ledfalat is segítségül hívta, hogy megkérhesse szerelmének, Faragó Zsanettnek a kezét.
selyemréti strand
Panorámakép az éledező fürdőkről
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egyelőre elmaradó forgalomról számoltak be, de egy forró nyárban reménykednek a lapunknak nyilatkozó fürdővezetők. Így talán idővel feledhetővé válnak az elmúlt hónapok.
Harcsakapás a zavarosban
SzabadidőMiskolc
Az áradás utáni sötét, kavargó vízben nem könnyű horgászni. A harcsázók számára azonban izgalmas lehet ez az időszak.
Retro sztori: a miskolci rekordhal nyomában
SzabadidőMiskolc
1997-ben új országos pontyrekord született, ami sokáig vezette a vonatkozó listát. A hatalmas tükörpontyot a Csorba-tavon terelték szákba.
Megint vendégül látták a nagycsaládosokat 
Miskolc
Gyermeknap alkalmából kit lehetne legjobban meglepni, ha nem azokat a közösségeket, ahol sok-sok ünnepelt él, így a nagycsaládosokat. A Creppy palacsinta-ebédre várt hét kicsit szüleikkel együtt. 
Barátja, társa volt az úszás
Miskolc
Kiss Attila életében új fejezet kezdődött. A közgazdász végzettségű, 25 éves sportoló a közelmúltban, hazai medencében búcsúzott el az aktív sportolói pályafutásától.
Miért Miskolc? 27. rész - Egy miskolci villamoson
Miskolc
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Ahol minden nap gyermeknap
SzabadidőMiskolc
Akik körül sok gyerek szaladgál, minden napot úgy élnek meg, mintha az a kicsikért lenne. A sok odafigyelés, törődés és szeretet megtérül, hiszen ezeknek a szülőknek kiváló a kapcsolatuk gyermekeikkel. Nagycsaládosokat kérdeztünk meg arról, hogyan telik náluk a gyermeknap.
Miskolci programok gyereknapra
SzabadidőMiskolc
A Miskolctapolcai Strandfürdő, a Csodamalom Bábszínház és az MKK is programokkal várja a kicsiket és a nagyokat gyereknap alkalmából.
Képgaléria
Jávorkútig tekertek
SportMiskolc
A sportrendezvényen körülbelül százan vettek részt. 
Velünk a Város: a Fidesz-kormány COVID elleni harca megbukott
EgészségMiskolcBelföld
Miskolcon március 4-ig 324-en vesztették életüket a járvány miatt. 
Képgaléria
Fél év után újra felgördült a függöny a Miskolci Nemzeti Színházban
KultúraMiskolc
A miskolci teátrum a Déjà vu című előadással nyitott újra.
Képgaléria
Gyermeknap az ötvenéves óvodában
Miskolc
Pénteken ünnepelte fennállásának ötvenéves évfordulóját a Katowice úti Sport Tagóvoda. Ugyanakkor tartották a gyermeknapot is.
Viharos szél, zivatar és akár jégeső is jöhet vasárnap
BelföldMiskolc
Esernyőket elő, kapucnikat fel: vasárnap is esni fog.
Éjszaka a tóparton
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az éjszakai horgászat – ha azt a helyi horgászrend lehetővé teszi, annak szabályozása szerint – általánosan engedélyezett újra.
Legyezők versenyeztek Lillafüreden
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vírushelyzet javulásával a versenyhorgászok is intenzíven készülődnek a szezonra.
Akkor és most – a Csavargyár
Miskolc
Heti képeslapunkon a korabeli elnevezése szerint Diósgyőri gyártelep – ma a vasgyár – részlete látható, középpontban az egykori Csavargyár csarnoképületével.
Idén is megemlékeztek a Hableány sétahajóról
Miskolc
A sétahajó egy tragikus dunai balesetben süllyedt el.
Elhunyt Jankovics Marcell
Miskolc
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotót szombat reggel érte a halál.
A múzeumé lett az Aranyszarvas bútorzata
Miskolc
A szecessziós stílusú patikabútort később kiállítanák az intézményben.