Miskolc
Távhővezeték csere miatt lesz forgalomkorlátozás az Avason
A korlátozásra azért van szükség, mert a MIHŐ folytatja a tavaly megkezdett távhővezetékpár cseréjét.
Épülnek a Minorita templom új tornyai – videóriport
Teljesen elbontották a régi tornyokat, már csak a bádogosok dolgoznak a Hősök terén felállított új toronyszerkezet fedésén, hogy néhány hét múlva elfoglalják méltó helyüket a gigantikus ácsolatok. Mint megtudtuk, a munka során több érdekességet is találtak a magasban, amit a munka végeztével a nagyközönség is megtekinthet majd a templom pincéjében. Parai Roland videóriportja.
Badány Lajos lesz Miskolc új alpolgármestere
A Velünk a Város frakcióvezető-helyettesének kinevezését a csütörtöki online konzultáción jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere.
Fürdőzőkre várva – hamarosan kitárja kapuit az Ellipsum
A június 12-ei nyitást megelőzően még tartott egy bejárást Szopkó Tibor alpolgármester az Ellipsumban.
Hétköznapi hős: a rendőrség is kereste, az MVK sofőrje találta meg az eltévedt bácsit
Kasza Ágoston a rendőrség által kiadott személyleírás alapján azonosította az urat múlt hét csütörtökön Felső-Majláthon.
Kormányzati segítséget kérnek a csapadékvíz-elvezetés megoldásához
A szükséges közműterveket a város elkészítette, a Martinkertvárost és Szirmát érintő munkálatokat azonban a kormányzati elvonások miatt egyedül nem tudják finanszírozni.
Továbbra is több helyszínen vásárolhatóak meg a parkolóbérletek
A Városgazda tapasztalatai alapján a parkolóbérletekért legtöbben a Parkolási ügyfélszolgálaton (Széchenyi I. u. 20.) álltak sorban az elmúlt napokban. Bérletvásárlásra azonban a Városgazda Központi telephelyén (Győri kapu 48-50.) is van lehetőség - hívja fel a figyelmet közleményében a városháza.
Újranyitnak a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatai
Az ügyfélfogadás a régi rend szerint, de a hatályos védelmi intézkedések mellett történik majd.
Folytatódik a fűnyírás Miskolcon
A munkálatokat az elmúlt napokban a csapadékos időjárás akadályozta.
Jövő csütörtökön újranyitnak a Cinema City mozijai
A mozihálózat egységei kétszázhárom napig voltak zárva a koronavírus-világjárvány miatt.
Ismét változnak az üzemanyagárak
Jelentősen csökkennek az üzemanyagárak pénteken: a benzin literenként bruttó 6 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 5 forinttal lesz olcsóbb.
Színesek, szépek, és ismét díszei a sétálóutcának
A virágfák tíz év után kerültek vissza a Széchenyi utcára.
Az esős idő után újra folytatódik a fűnyírás a városban
A fűnyírási szezonban, április és november között Miskolc területén – időjárástól függően – kaszálják az intenzív, első kategóriás, külterjes és gondozatlan területeket.
Új ügyvezető a Miskolci Fürdők élén
A jelentősen megnövekvő feladatok miatt bővül a Miskolci Fürdők Kft. vezetése.
Kiraboltak egy miskolci benzinkutat vasárnap este
Az ismeretlen férfi este 9 óra előtt felfegyverkezve ment be a miskolci benzinkútra, úgy tudjuk, pár tízezer forinttal távozott.
Eltévedt egy idős miskolci bácsi, egy buszsofőr segített megtalálni
Testvéréhez indult, azonban eltévedt Miskolcon az a 84 éves férfi, akit a rendőrök a késő esti órákban megtaláltak és sértetlenül otthonába szállítottak.
Rekordkísérlet indult Miskolcról: boldog pillanatokat gyűjtenek
Jólesett beletúrni kutyája szőrébe? Megnyugtatta a csendesen csepergő eső hangja? Szerelme meglepte valamivel? – mindegy, mi tette boldoggá, csak írja meg a miskolci Egy Jó Dolog Egyesület nemrégiben indult honlapján. Rekordot dönthetünk.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1116
- 1117
- 1118
- 1119
- 1120
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal