Ugrás a tartalomra

Miskolc

Egy kor emlékét mentette meg a Miskolci Rocklegendák
KultúraMiskolc
Nagyot szólt a hatvanas évek Miskolcon – legalábbis ami a helyi rockzenei élet kibontakozását jelenti. Aki nem hiszi, most már utána is olvashat.
Adományokat gyűjt a miskolci önkormányzat a Magyar Vöröskereszt számára
Miskolc
Karácsony közeledtével szeretnék segíteni a hátrányos helyzetű családoknak, hogy minél több asztalra kerüljön ünnepi étel, egy kis édesség, apró meglepetés.
Megszületett a döntés: átadja a város az államnak a miskolci víziközmű-vagyont, de nem engedi el a kezét teljesen
MiskolcGazdaságBelföld
December 1-jétől az államhoz kerül a jelentős veszteséggel működő MIVÍZ Kft. - az erről szóló előterjesztést a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlésen szavazták meg a városatyák. A cégnél javuló közszolgáltatást, korszerűsítéseket és a fizetések emelését várják. A Velünk a Város frakcióvezetője azt mondta, a miskolciak érdeke azt kívánta, hogy ezt a felelős döntést meghozza a grémium.
Játékokat gyűjtenek az ünnepeket kórházban töltő gyerekeknek
SzabadidőMiskolc
Négy vállalkozó, egy közös cél: szebbé tenni a karácsonyt - talán így lehetne tömören összefoglalni azt az akciót, amit miskolci fiatalok álmodtak meg.
Az MSZP rendszerváltást sürget a munka világában
MiskolcBelföld
"Rendszerváltást" sürgetett a munka világában csütörtökön sajtótájékoztatón az MSZP társelnöke, aki azt mondta, ha a szocialisták lennének kormányon, magasabbak lennének a bérek, alacsonyabbak az adók, adómentes lenne a minimálbér, miközben jobban adóztatnák a multicégek nyereségét.
A miskolci születésű, világhírű orvos-pszichoanalitikusra emlékeznek a fővárosban
TudományBelföldMiskolcVilág
Ferenczi Sándor (1873-1933) orvos, pszichoanalitikus, a budapesti pszichoanalitikus iskola megteremtője születésének 150. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik pénteken Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában - tudatta az MTI.
Vaddisznót észlel? Segítse a MIÖR-t és a vadászokat!
MiskolcKörnyezet
Folyamatos ládacsapdázással, szükség esetén pedig fegyverhasználattal gondoskodnak a miskolci önkormányzat által megbízott vadásztársaságok a vaddisznóállomány gyérítéséről - emlékeztet a Városháza.
Máris üzenhetünk az Avasi kilátó százhuszadik születésnapjára
Miskolc
Az elmúlt hatvan évről az elkövetkezendő hatvan évre.
Leszólítva raboltak az Újgyőrinél
BűnügyMiskolc
Előkészítő ülésen döntöttek egy idei, az Újgyőri főtéren történt rablás ügyében.
Első helyet hozott el az Inspiráló Nők Díjátadójáról a SPIDER Mentőcsoport kutyás keresője
Miskolc
Binda Nikoletta a leginspirálóbb civil teljesítmény kategóriában győzedelmeskedett a csütörtöki gálán.
Minap-indító (2023. 11. 30.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Téllel búcsúzik az ősz, méghozzá a legalattomosabb formájával: délelőtt havazásba kezdhet, ami délután ónos esőbe csaphat át.
Képgaléria
A kamara napját ünnepelte a BOKIK, kitüntetésekkel, helyzetképpel és mesterséges intelligenciával
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Koszorúk elhelyezésével indították A kamara napját Szentpáli István sírjánál és emléktáblájánál a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az önkormányzat vezetői, amelyet a 66. küldöttgyűléssel zártak a Népkerti Vigadóban.
Képgaléria
Újjászületik a miskolci Kálvária-domb
Miskolc
A beruházás egy Miskolcról elszármazott család jótékony segítségének köszönhetően kezdődhetett el, a munkák során mind a hét stáció megújul és az őket összekötő egykori sétányt is kialakítják.
Elkészült Miskolc új betlehemi installációja
KultúraEgyházMiskolc
Az életnagyságú, sík és festett figurákból megépített meseszép templomot idéző alkotást csütörtökön helyezik a Szent István térre.
Az új körzettérképek voltak terítéken a megalakult Helyi Választási Bizottságnál
Miskolc
Szerda délután megtartotta alakuló ülését a Helyi Választási Bizottság (HVB) a Városháza jegyzői tárgyalójában. A tagok a jövő évi önkormányzati választásra szabott választókerületek elhelyezkedését véleményezhették.
Ilyen még nem volt Miskolcon: zenei tehetségkutató a jégen
SzabadidőMiskolc
A fődíj egy koncertlehetőség a Generali Arénában.
Képgaléria
MSZP: esélyteremtő megtakarítási számlát a 18 évnél fiatalabbaknak!
MiskolcBelföld
Gondoskodó államra van szüksége az országnak az MSZP szerint, a párt meghirdette Rendszerváltást! című programját.
Heteken belül megnyitja kapuit a Szeleta Park
SzabadidőMiskolc
A Bükk keleti kapujaként megépült látogatóközpont célja, hogy felvillantsa a hazánk hamadik legrégebbi nemzeti parkjának értékeit.