Ugrás a tartalomra

Miskolc

Orbán: nehéz délelőtt előtt áll a Bizottság, az EU a teljesítőképessége határán van
MiskolcBelföld
Csütörtökön és pénteken csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben az állam- és kormányfők. Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozóról adott interjút péntek reggel a Kossuth rádiónak. 
Jótékonysági koncert az árván maradt tardonai árvák megsegítésére
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Közös emlékezés és jótékonysági koncertet” tartanak július 8-án 18 órától Dédestapolcsányban, a Tapi kocsma melletti udvarban és parkban, a Lázbérci-víztározó tapolcsányi ágának szomszédságában.
Végéhez ért a „Nemzetközi biztonsági kapacitások közös fejlesztése” (CODESIC) című projekt
KörnyezetMiskolc
Ebben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (HU) Košice Önkormányzatával (SK), a Miskolci Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel (HU), valamint a Mrak o.z. Košice (SK) szervezettel együttműködésben az intézmények és az önkéntes szervezetek kapacitásfejlesztését valósította meg. A programot az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatta 305.373,16 eurónyi összköltséggel, a megvalósítás 2021.11.01. és 2023.06.30. között zajlott. A Miskolc Megyei Jogú Város rendelkezésére álló forrás 119.279,99 euró, melyen belül az ERFA összege 101.387,99 euró volt - adta hírül a Városháza pénteki közleményében.
minap indíto minap-indito centrum
Minap-indító (2023.06.30.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Barátságosan búcsúzik a június.
Megtagadható a tömegközlekedés elektromos mopeddel
Miskolc
Bizonyos típusú elektromos mopedek nem szállíthatóak az MVK Zrt. járművein a cég üzletszabályzatának értelmében – tájékoztatta szerkesztőségünket a közlekedési vállalat.
Módosul a Toronyalja utca forgalmi rendje Miskolcon
Miskolc
A Dayka Gábor utca meghosszabbításának beruházásához kapcsolódó közműépítési munkálatok miatt június 30-án délelőtt 9-órától módosul a Toronyalja utca forgalmi rendje – közölte a városháza sajtó osztálya.
Változik a villamosközlekedés a Régiségvásár idején
Miskolc
A Régiségvásár miatt július 2-án reggel 7 óra és délután 3 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek - tájékoztatta szerkesztőségünket az MVK Zrt.
Ideiglenes megállóhely-áthelyezések Miskolctapolcán
Miskolc
Öt buszmegállóhelyet helyeztek át ideiglenesen a 20-as autóbuszvonalon június 29-én a Miskolctapolcai út felújítási munkálatainak befejezéséig, és változik a 22-es buszok közlekedése – írta közleményében az MVK Zrt.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Egy percben a város legfontosabb híreivel.
Bőhm Viktor, Miskolc világhírű építésze: könyv és kiállítás, városi túra és előadás
KultúraMiskolcVilág
Bőhm Viktor munkásságát mutatja be az a kiállítás, amely július 5-én délután nyílik a Városháza aulájában, valamint az a könyvbemutató, melyet július 7-én tartanak a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Ezt követően pedig Bőhm Viktor épületeit egy városi sétán mutatja be dr. Lovra Éva, a kötet szerzője az érdeklődőknek.
Avasi Hegygazdák fogadóórája
KultúraMiskolc
Az Avasi Hegygazdák soron következő fogadóóráját július 4-én délután rendezik meg. A rendezvényen az avasi pince- és ingatlantulajdonosok, a vendéglátóegységek üzletvezetői, illetve a lakosság is elmondhatja problémáit, és észrevételeit az Avassal kapcsolatban.
Miskolcon is népszerűek az e-rollerek, de fontos a helyes használat
SzabadidőMiskolc
Egy csapásra népszerű lett Miskolcon az elektromos roller. A közlekedési eszközt az utóbbi bő egy hétben rengetegen próbálták ki. Az e-roller egy ígéretes alternatívája lehet a környezetbarát közlekedésnek, de nem árt tisztában lenni a helyes használatával. 
Iskolakezdési támogatás igényelhető
OktatásMiskolc
Iskolakezdési támogatást vezetett be áprilistól a miskolci önkormányzat. Az új szociális ellátás előnye, hogy csökkenti a családok szeptemberi iskolakezdés kiadásait – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
"Van ok a büszkeségre" - elismeréseket adtak át a Köztisztviselők Napja alkalmából a Városházán
Miskolc
Kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Polgármesteri Hivatal dolgozói közül kilencen Elismerő Oklevél kitüntetést, heten a Jó Munkáért elismerő oklevelet, hatan az Év Köztisztviselője elismerő címet vehettek át, négyen Életműdíjban részesültek.
Csapadékvíz-elvezetés: több városrészt is érint
MiskolcKörnyezet
Szeptemberben elkezdődnek, és novemberben befejeződnek a több városrészt is érintő csapadékvíz elvezetés fejlesztésével összefüggő munkálatok. A részletekről lakossági fórumon tájékoztatták az érdeklődőket.
Zenés délután a Kilián-délen
KultúraSzabadidőMiskolc
Az egykori Otthon Étterem előtti téren a Perecesi Bányász Fúvószenekar zenél vasárnap délután.
Európával közösen lépne fel a Momentum a magyar oktatásért 
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Momentum EP-képviselőjének megoldási javaslatait ismertette a párt megyei vezetője csütörtök reggel Miskolc belvárosában. Szopkó Tibor elmondta: Donáth Anna azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy a magyar oktatás megmentése érdekében támasszon feltételeket a kormányzattal szemben az uniós pénzek érkezése kapcsán. 
Spanyol középpályás a DVTK új játékosa
SzabadidőMiskolc
Rutinos spanyol védekező középpályást igazolt a DVTK. Alexander Vallejo hazai csapatán kívül korábban Angliában és Cipruson játszott. A játékos Diósgyőrbe Lengyelországból érkezett. 
Képgaléria
Elköszöntek a várostól a végzős egyetemisták
OktatásMiskolc
Szalamanderrel búcsúztak a Miskolci Egyetemtől, ki-ki a várostól is a végzős hallgatók szerdán este.
minap indíto minap-indito centrum
Minap-indító (2023.06.29.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
KörnyezetMiskolc
Péter és Pál napja most nem csupán az aratás, hanem a fokozatos felmelegedés kezdetét is jelenti. Csütörtökön és pénteken is napos, gomolyfelhős, nyugodt idő lesz. A biztonság kedvéért az esernyőt is vigyük magunkkal. A csillagjóslás szerint ma nyugodt szívvel támaszkodhatunk barátainkra.