Miskolc
Idén is virágfák díszítik a sétálóutcát
A színes virágokkal dekorált szerkezeteket csütörtökön helyezték ki a Városház tér és az Ady-híd közötti szakaszra.
Aknajavítási munkálatok a Győri kapu - Ferenc utca kereszteződésében
A MIVÍZ Kft. tájékoztatja az autósokat, hogy a Győri kapuban, Diósgyőr irányában, a Ferenc utca kereszteződésében 2023. június 17-én, szombat reggel 8 órától aknajavítási munkálatokat fog végezni.
Lefülelték a légzsáktolvajokat
Több mint háromszáz légzsákmodult, közel 4 millió forint értékben loptak el egy miskolci üzemből azok a férfiak, akiket a rendőrök elfogtak, a lefoglalt légzsákokat, pedig visszaadták jogos tulajdonosának.
Alpolgármesteri fogadóóra
Varga Andrea Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere lakossági fogadóórát tart 2023. június 21-én szerdán 14:00-tól a Városháza alpolgármesteri tárgyalójában.
DK: A „családbarát kormány” az orbáni infláció mellé újabb terhet rak a családokra egy iskolabusz megszüntetésével
A Demokratikus Koalíció szerint, újabb embertelen, gyerekellenes döntést hozott az egyik fideszes kegyelt által vezetett tankerület: Hódmezővásárhelyen megszünteti az iskolabuszjáratot, amellyel eddig a környék falvaiban, tanyáin élő gyerekeket szállították iskolába.
DK: Miskolcról őszintén - ahol kíváncsiak a véleményedre
Miskolcról őszintén sorozatot indít a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. Olyan személyes találkozási lehetőséget biztosítva a miskolciak számára, ahol elmondhatják a véleményüket Miskolcról, az ország gazdasági, társadalmi helyzetéről, ahol képet kaphatnak a Demokratikus Koalíció törekvéseiről, elképzeléseiről.
A tapolcai ősparkot máris sokan felkeresik
A jó idő egyre több látogatót csal ki Miskolctapolcára, ahol az őspark fejlesztéséhez kapcsolódó munkálatok hamarosan befejeződnek. Ott jártunkkor az elkészült részeken már szívesen sétáltak a fiatalok, a padokon napfürdőztek szépkorú hölgyek, néhány gyermek pedig nagy izgalommal kutatta fel a park több pontján kihelyezett miniatűr bronz szobrocskákat.
Jön a miskolci e-roller
Hamarosan Miskolcon is lehet majd elektromos rollert bérelni okostelefonnal. Egyelőre tesztüzemben, de elindul az a rollermegosztó szolgáltatás, amely a város számtalan pontján kínál bérlési és parkolási lehetőséget azoknak, akik ezt a közlekedési eszközt választják.
MINAP-INDÍTÓ (2023.06.15.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Naposabb reggelt, felhősebb délután követ, de erős lesz az UV sugárzás is, aki sokat lesz a déli órákban a szabadban, gondoskodjon megfelelő védelemről.
Fröccsfesztivál: Szürcsölős hétvége jön
Az biztos, hogy az Avas nem egy műanyag tucattermék, a péntek és a szombat mégis a fröccsöntésről fog szólni a miskolciak hegyén: jön ugyanis a Miskolci Fröccsfesztivál.
Egy perc Miskolc - Tiltakozás, támogatás, kosárlabdashow
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.
Edelényi kastély: titok és tüntetés
Hiába a Momentum és civilek tiltakozása, ma sem tudtuk meg, mi a célja a vármegyének az edelényi kastéllyal. A vármegyei közgyűlés rendkívüli ülést tartott szerdán, ahol zárt ülésen tárgyalták volna a kastély ügyét. Stummer János és Bedő Dávid, a Momentum politikusai azonban azt követelték, hogy az edelényiek is ismerhessék meg az előterjesztésben foglaltakat, ezért nyílt ülést kértek. Ezt többórás huzavona követte, végül rendőrt hívtak, akik igazoltatták az ellenzéki politikusokat - miközben a vármegyei képviselők folytatták az ülést. Információink egyelőre nincsenek arról, milyen döntés született a kastély ügyében.
Példaértékű együttműködés – átadta ipari-logisztikai csarnokának első ütemét az Infogroup
Szerdán átadták az IGPARK Miskolc ipari projektjének első, úgynevezett built-to-suit fejlesztését. A miskolci Mechatronikai Ipari Parkon belül elhelyezkedő 19.000 m² területű könnyűipari csarnokot egy nemzetközi gyártó cég igényeire szabva fejlesztette a regionális ipari-logisztikai fejlesztésekre specializálódott cég.
Nem elég „csak” gyönyörűnek lenni
Miskolcról jött, mestersége címere: Magyarország Szépe. Interjú Hacsi Boglárkával.
Elstartol az e-roller rendszer Miskolcon, kezdődik a tesztüzem
A szolgáltatás árai országos viszonylatban Miskolcon lesznek a legalacsonyabbak.
Családi nappá növi ki magát a belvárosi kosárlabdashow
A tavalyi nagy sikert követően idén ismét megrendezik Miskolc belvárosában a háromszor hármas kosárlabdatornát a Tudomány és Technika Háza előtti téren. A családi juniálissá alakuló eseményen a sport- és gyermekprogramokon kívül, este jótékonysági koncert is lesz.
Háromezer-négyszáz milliárd forintot csoportosítana át a jövő évi büdzsében a DK
Ebből 1325 milliárd forintot fordítanának az áremelések okozta megélhetési válság felszámolására.
Kutyaelsősegélyt tanultak a gazdik
Nem is gondolnánk, de a nyári szezonban fokozott veszélyek leselkednek házi kedvenceinkre, elsősorban a kutyákra, amelyek nem tudják levenni a bundát a kánikulában és a rovarok sem kímélik őket. A balesetekre fel kell készülniük a gazdáknak.
Ismét belépett az MSZP-be Csintalan Sándor
A párt korábbi ügyvezető alelnöke az MSZP kecskeméti szervezetéhez csatlakozott.
MiNap-indító (2023.06.14.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Sok napsütés, mérsékelten meleg idő egy-egy futózáporral – ilyen időre kell készülni térségünkben.