Ugrás a tartalomra

Ki fog holnap fűteni?

Létrehozva
A sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói tettek látogatást a MIHŐ biomassza-tüzelésű kazánházában szerdán.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az egybegyűlt fiatalokat Bernáthné Barczi Judit köszöntötte, a vállalat koordinációs és kommunikációs főmunkatársától megtudhatták a résztvevők: a biomasszakazán ezerkétszáz lakást, továbbá iskolát, óvodát és bölcsődét képes ellátni. Majd Bánáti Károly biomasszakazán-kezelő kalauzolásában nyerhettek betekintést a távhőszolgáltatás rejtelmeibe.

Elsőként a faapríték tárolására szolgáló raktárban nézhettek körül. Egy, a több tonnányi tüzelőanyag rakodására szolgáló szerkezettel is megismerkedhettek, végül pedig a kazán-részlegben rápillanthattak azokra a gépekre, amik az addig sokat emlegetett hő előállításáért és átadásáért felelnek.

Kép

A MIHŐ Kft. 2010-ben még 100 százalékban tisztán fosszilis energiahordozó (földgáz) alapon biztosította a hőigényt, mára már három különböző megújuló energiaforrást is hasznosít a távhőrendszerben. A tárgyalt projekt célja, hogy éves átlagban mintegy 5 ezer tonna/év faapríték felhasználásával 1 millió m3/év földgázt váltsanak ki. A biomassza eltüzelése ugyanis nem jár szén-dioxid kibocsátásával: kizárólag az a gázmennyiség kerül a levegőbe, amit a növény az élete során megkötött.

A Miskolc melletti település közoktatási intézménye komolyan veszi tanulói pályaválasztásban történő megsegítését. Ennek keretében igyekeznek több pályaorientációs rendezvényt is útba ejteni, sőt, a továbbtanulási lehetőségek testközeli megtapasztalását célozva gyakorta keresik fel a borsodi megyeszékhely nagyobb munkáltatóit is. Ezúttal a Szinva melletti Dél-Kilián BIOMI kazánházra esett választásuk.

Kép

A Kenderföldi és a Dorottya utcai hőkörzetek megújuló energia alapú ellátása érdekében a Muhi utcai telephelyen kezdetben egy 3 MW névleges teljesítményű biomassza tüzelőanyaggal működő kazánházat létesítettek. A beruházás hatására a földgázfüggőség csökkent, átmeneti földgázhiány esetén pedig a szolgáltatott területen a leghidegebb időjárás esetén is biztosítható az alapszintű távhőszolgáltatás.

A több mint harminc tinédzser részére nyújtott üzemlátogatás nem az első hasonló esemény volt a MIHŐ történetében. Legutóbb áprilisban érkeztek vendégek a faapríték-kazánházba – akkor épp a Miskolci Egyetemről.

Ez is érdekelhet

Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra
OktatásMiskolcBelföld
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.
Kreatív tanórán vettek részt.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
OktatásMiskolcBelföld
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
OktatásMiskolc
Soós Istvánné több évtizedes kimagasló munkájáért a napokban „Diáksportért” országos díjat vehetett át Budapesten.
Béres Alexandra mozgatta át a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjait
OktatásMiskolc
A rendhagyó tornaóra előtt a fitnesz Európa- és világbajnok a mindennapi mozgás fontosságáról és a helyes táplálkozásról is beszélt a gyerekeknek.