Oktatás
Mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak
Mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak, egyelőre pilot jelleggel indítják el a gyakorlati oktatás megszervezését.
Nemzeti értékeink, ahogy a gyermekek látják
Immár huszonötödik alkalommal nyílt meg a „Magyar vagyok... Határtalanul” című nemzetközi kiállítás csütörtökön Miskolcon. A rajzoknak ezúttal is, mint tavaly, a polgármesteri hivatal aulája adott otthon. A megnyitó ünnepség egyben a legjobbnak ítélt alkotások díjátadó ünnepsége is volt.
Miskolcon állíthatják meg a diákok Rogánt
Folytatódik az aHang, az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat országjárása, amelynek keretein belül számos településre elviszik a közösen összegyűjtött, közel 400 ezer üres és érvénytelen konzultációs ívet a STOP kormánypropaganda iskolabuszukkal.
Műalkotás LEGO-kockákból
A sokszínűséget bemutató művészeti alkotást épített szerdán LEGO-kockákból a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola és a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium Tekerd! nevű csoportja.
A komolyzene lesz a fókuszban, de kitekintenek a könnyedebb műfajok felé is
A Miskolci Egyetem tavaszi fesztiválján idén az eddigieknél jóval több, huszonhárom hangversenyt rendeznek. A programsorozat időtartamban is hosszabb lesz a korábbiaknál.
Ismét nagyszabású nemzetközi projekt házigazdája lesz a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium
Miskolcon nyolc nemzet (litván, horvát, belga, olasz, francia, spanyol és magyar) tanulói találkoznak, és angol nyelven végzik majd a feladatokat. A téma az európai demokrácia lesz.
Papíron is megpecsételték együttműködésüket
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a BorsodChem Zrt. és a Miskolci Szakképzési Centrum kedden délután a Miskolci Szakképzési Centrum Képzési Információs és Élményközpontban.
A magyar diákok 27 százaléka funkcionális analfabéta
Az olvasási nehézségekkel küzdők kétharmada nem jut megfelelő szakmai segítséghez.
Megszavazták a békakirálylányt és királyfit az állatkertben - hétfőn kiderül "kik" azok
Akik után a Kocsonyafesztivál idején a Miskolci Állatkertben lehetett kutatni, szombaton és vasárnap, az Első Miskolci Békakiállításon és Békaszépségversenyen.
Játékbarlang múzeumi módra
A barlangok bűvöletében eltöltött családi napra invitált a Herman Ottó Múzeum vasárnap, amelyen változatos és tartalmas időtöltést kínáltak felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
Csillogó drágakövek, meteorit darabkák és ősmaradványok - zajlik az ásványbörze az egyetemen
Negyvenedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Miskolci Egyetem tudományos ismeretterjesztő rendezvénye a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál, amelyen csaknem száz kiállító mutatja be kollekcióját ezen a hétvégén.
A születésnapos Raymondnak minden nap egy kicsit ünnep
Hetvenéves lett Raymond Landellier, aki harmincöt éve dolgozik a miskolci Alliance Francaise-ben, és már Miskolcot tartja az otthonának.
Megváltoztatta az életét Artúr, a vakvezető kutya
Két diplomát már megszerzett, a harmadik egyetemi képzését alig egy hónapja kezdte el Hegedűs Brigi, aki egy csecsemőkori toxoplasma-fertőzés miatt mindössze tízszázalékos látással született, amely képesség azóta csak romlott.
Százötven éves jubileumát ünnepelte a Szemere
Miskolc legrégebbi és legnagyobb szakképző intézménye a vármegyei szakképzés zászlóshajója.
A miskolci óvodák egységes rendszere jobbá tette a gépezetet
Lassan óvodás korba lép a MIÓVI, hiszen ebben az évben betölti a három évet. Az integráció beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Mindenki beleadta önmagát – hatvanéves a Fazekas (videóval)
Éld át a csodát – Fazekas 60 címmel videóklippet készített a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az intézmény hatvan éves fennállása alkalmából.
HPV - minden második percben meghal egy nő, az oltás életet mentene
Március első napjai már évek óta a HPV-tudatosságról szólnak hazánkban is, csatlakozva a világnaphoz, amely a humán papillomavírusra kívánja felhívni a figyelmet, és leginkább arra, hogy az általa okozott betegségek teljes egészében megelőzhetők.
Hajvágással segítettek Galamb Alexen
Másfél hete kirabolták a Sütni Jó Alapítvány tanműhelyét, de a Barber Shop Miskolc a segítségükre sietett.
Véleményt mondtak a diákok a magyar oktatás színvonaláról
A kutatás szerint a magyar hallgatók az elmúlt év végére valamivel optimistábban ítélték meg elhelyezkedési lehetőségeiket.
A tehetségek és gondozóik közt pattog a labda
Négyszeres világbajnok asztaliteniszező szervált Komlóstetőn.