Ugrás a tartalomra

Két légiós távozik a DVTK-tól

Létrehozva
Közös megegyezéssel bontottak szerződést a diósgyőri klubbal.

Rudi Požeg Vancaš és Siniša Saničanin távozik Diósgyőrből – tájékoztatott honlapján a DVTK.

Požeg Vancaš két évvel ezelőtt, a nyári átigazolási időszakban érkezett a DVTK-hoz. A szlovén támadó középpályás első szezonjában harminc bajnoki és négy Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára, amelyeken összesen nyolc gólt szerzett.

A mögöttünk hagyott idényben az OTP Bank Ligában huszonöt, a MOL Magyar Kupában pedig két összecsapáson viselte a piros-fehér szerelést, és kétszer talált be az ellenfelek hálójába.

A jelenlegi bajnokságban két fordulóban szóhoz jutott, a ZTE ellen gólt is szerzett.

Siniša Saničanin 2024 nyarán igazolt a DVTK-hoz. A mögöttünk hagyott bajnokságban a bosnyák válogatott védő huszonnyolc mérkőzésen lépett pályára, a Pakson 4-3-re megnyert bajnokin pedig be is talált. A MOL Magyar Kupában két találkozón szerepelt, Fehérváron ő lőtte a DVTK gólját.

A jelenlegi bajnokságban Újpesten kezdőként kapott lehetőséget, 64 percet töltött a pályán. A ZTE és az MTK ellen nem jutott szóhoz.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.
Kiss Gergely-Lehmann Csongor-London edzés
Lehmann Csongor és Kiss Gergely Londonban folytatja a pontvadászatot
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A triatlonosok világbajnoki széria-versenysorozatának (WTCS) idei 6. állomását július 25-én, szombaton rendezik meg Londonban.
Izraeli siker született Diósgyőrött
Izraeli siker született Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: az európai Konferencia Liga selejtezőjének keretében csütörtökön késő este jó mérkőzést játszottak a felek a DVTK stadionjában.