Ugrás a tartalomra

Titkó nem titkolta a céljaikat

Létrehozva
Miskolci labdarúgó is játszik a Görögországban zajló tornán.
Kép
A Chicago csapata az indulás előtt a Ferihegyi repülőtéren. Balról Titkó Krisztián. Fotó: magánarchívum
A Chicago csapata az indulás előtt a Ferihegyi repülőtéren. Balról Titkó Krisztián. Fotó: magánarchívum

Szerda délután négy magyar socca klubcsapat kelt útra Kréta szigetére. Péntektől ott rendezik a a műfajnak kiírt Bajnokok Ligáját.

– Engem a Chicago nevű budapesti kispályás alakulat hívott meg és vitt magával – közölte a miskolci Titkó Krisztián, aki a futball hagyományos, nagy pályás műfajában a Sajóbábonyi VSE vármegyei I. osztályú együttesében rúgja a labdát. 

– A tornán több mint száz gárda szerepel, nekünk pedig az a célunk, hogy a csoportunkból tovább lépjünk, aztán jó lenne ezt követően is lépegetni előre. A mezőnyt sajnos nem ismerjük, így különösebben felkészülni sem tudtunk.

A harmincöt esztendős, szűkebb pátriánkban mindenki által ismert focista elmondta még, hogy sorrendben ciprusi, litván és egyiptomi társaságok ellen küzdenek.

A finálét hétfőn rendezik a turista paradicsomként is számon tartott Krétán.

Jó tudni a soccáról

A socca a futball csapatsportága, amely elsősorban a 6 fős, 40 perces formátumban ismert. A socca főként a nagyobb pályaméretben, a játékidőben, a büntetőrúgás stílusában, a fél profi és profi, valamint a futsal és a visszavonult labdarúgók iránti elkötelezettségében különbözik a minifocitól. A mérkőzéseket két, egyenként 20 (néha 25) perces félidőben játsszák. A csapatok egy kapusból és öt mezőnyjátékosból állnak. A mérkőzéseket természetes és műfüves, 30x50 méteres pályán vívják, a kapu mérete 2x5 méter.

Címkék

Ez is érdekelhet

jégkorong
Az olaszoktól is kikaptak
SportMiskolc
A hajrájához érkezett a Dániában zajló utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
A Kassai Békemaraton 103. felvonása következik
SportSzabadidőBulvár
Kassa városa Európa legrégebbi maratonjának következő fejezetére készül. Az október 4-én megrendezendő, immáron 103. nemzetközi Békemaratont idén is a világ legfontosabb maratoni eseményei között jegyzik.
És akkor jött Acolatse
SportMiskolc
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.
A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.