Sport
Idegenben: ZTE - DVTK 1-3 (0-1)
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a DVTK Zalaegerszegen játszott. Az első félidőben felváltva támadott a két csapat, mígnem Bitok Stephen átlövésből megszerezte a vezetést a Diósgyőrnek.
KOSÁRLABDA - a stabil Piros-csoportos tagságért dolgozik a MEAFC
A férfi kosárlabda NB I/B Zöld-csoportos bajnokságot megnyerő, így ősztől egy szinttel feljebb, a Piros-csoportban érdekelt MEAFC-Miskolc gárdája augusztus 7-én kezdte meg hat hetes alapozó edzését.
Ballábas brazil támadóval erősített a DVTK
Pernambuco Grúziában, Norvégiában és Moldovában is ünnepelt már bajnoki címet, és Bajnokok Ligája, valamint Európa Liga-selejtezőn is szerzett már gólt.
Triplázott a Slavia, idén is ők vitték haza a DVTK Rakaczki Kupát
Az U16-os korosztály számára kiírt nemzetközi tornán összesen nyolc csapat mérte össze az erejét Miskolcon.
Hat fiatal diósgyőri játékos kapott a napokban profi szerződést
Az életük első hivatalos kontraktusát aláíró labdarúgók között találunk saját nevelésűt, korosztályos válogatottat, nyáron igazolt és a felnőttek között már pályára lépett sportolót is.
Az aggteleki terepen és a barlangban futhatnak
A szeptember 9-én, szombaton megrendezendő XII. Baradla Underground Trail aggteleki terepfutóverseny három – barlangi szakaszt is magába foglaló –pályát kínál a sportág kedvelői számára. A szervezők ezúttal is gondolnak a legkisebbekre is, nekik gyermekfutamot kínálnak.
Saját álmait is felülmúlta
Első diósgyőri és miskolci atlétaként Tóth Anna is ott lehet majd Magyarország legnagyobb sporteseményén Budapesten, a XIX. Szabadtéri Atlétikai Világbajnokságon augusztusban.
DVTK - Paks 1-1 (1-1) - frissítve!
Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott döntetlent a Paks ellen.
Megkezdődött a harmadik DVTK Rakaczki Kupa
A nemzetközi torna nemcsak a játékosok, hanem a szakemberek fejlődését is elősegíti.
Világbajnokságon álltak helyt terepfutóink
Az olaszországi Skyrunning Magashegyi Terepfutó Ifjúsági Világbajnokságon három miskolci egyesületet képviselő sportoló is tagja volt a magyar válogatottnak. Lövei Vanda, Gombár Zoé és Kovács Máté nagyszerű teljesítményére is szükség volt ahhoz, hogy Magyarország 12. lett a 31 nemzetet felvonultató pontversenyben.
Tizenegy ob-éremmel zárta a szezont a Miskolci Sportiskola
Július utolsó hétvégéjén, a székesfehérvári országos bajnoksággal lezárult az utánpótlás korú öttusázók versenyszezonja. A Miskolci Sportiskola Hunyadi Levente és Zámbori Zoltán által felkészített tehetséges versenyzői 5 arany-, 4 ezüst-, és 2 bronzéremmel és számos top10-es eredménnyel térhettek haza.
Megkezdte a felkészülést a DVTK HUN-Therm
Hétfőn megkezdte a felkészülését a DVTK HUN-Therm a 2023/2024-es kosárlabda szezonra - számolt be a klub honlapja. Délelőtt a magyar játékosok orvosi vizsgálatokon, felméréseken vettek részt, este pedig első edzését is levezényli Völgyi Péter vezetőedző. A légiósok a jövő hét folyamán csatlakoznak a kerethez, az idény szeptember 20-án, az Euroliga-selejtező első mérkőzésével indul majd.
Elkészült a labdarúgó NB I. 4-6. fordulójának menetrendje
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága szeptember elejéig elkészítette az OTP Bank Liga menetrendjét. A DVTK pénteken este lép pályára Zalaegerszegen, majd szombaton fogadja a Kisvárdát és ugyancsak szombaton lesz az MTK vendége. A mérkőzések az M4 Sport és az M4 Sport+ televízió műsorán és az m4sport.hu oldalon is láthatók lesznek - számolt be a dvtk.eu.
Sztankovics Anna negyedik lett Chengdu-ban
Az Egyetemi Világjátékok elnevezésű multisport eseménynek idén a kínai Chengdu városa ad otthont. Sztankovics Anna, a Miskolci Egyetem hallgatója a nagyon ellőkelő negyedik helyet érdemelte ki az 50 méteres mellúszás augusztus 7-ei döntőjében.
Jól szerepelt a Miskolci Egyetem hallgatója az egyetemi világjátékokon
A női 20 kilométeres gyalogló versenyen Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem hallgatója a 13. helyet harcolta ki Chengduban, az Egyetemi Világjátékokon.
Megúszták az esőt a Lillafüredre érkező futók
Két év kihagyás után, szombaton ismét megrendezték a Lillafüred Trail elnevezésű terepfutóversenyt, melyen minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő kihívást.
Emlékezetes meccsen győzött Mezőkövesden a DVTK
Egy minden bizonnyal sokáig emlékezetes meccsen győzött Mezőkövesden a DVTK az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Az első félidőben a DVTK kétgólos előnyre tett szert Bárdos Bence fejesével és Rudi Požeg Vancaš távoli lövésével. Az első játékrész végén eleredt az eső, ami a szünetben nyári záporrá erősödött, és a pálya játékra alkalmatlanná vált. Végül 50 perc várakozást követően indult újra a játék. A hazaiak gyorsan szépítettek, ám Rudi Požeg Vancaš második gólpasszát Lukács Dániel értékesítette. A hajrában a DVTK létszámelőnybe került majd Bright Edomwonyi beállította a végeredményt a nagy létszámú diósgyőri szurkolótábor legnagyobb örömére - írja a dvtk.eu.
A 15 éves Szél Misi sikerkönyve a DVTK feljutásáról
Generációkon átívelő könyvbemutatót tartottak a Géniusz Könyváruházban csütörtök délután, ahol a szép számban megjelent közönség megtapasztalhatta, mi is az a „Csak a Diósgyőr!" érzés. A 15 esztendős Szél Misi A siker lépcsője című könyvének most tartották meg a premierjét.
Egy perc Miskolc - népszerű Miskolc, medvék a Bükkben, diósgyőri atléta a vb-n
Az elmúlt 24 óra legfontosabb miskolci hírei 1 percben.