Sport
Drámai mérkőzésen vesztették el a döntőt a magyarok
A debreceni 3×3-as olimpiai selejtező női döntőjében Olaszország 13-12-re legyőzte Magyarországot, ezzel megszerezve a jogot a tokiói olimpián való részvételre.
Vacsorára hívja hűséges szurkolóit a DVTK
196 bérletes szurkoló döntött úgy, hogy nem kéri vissza a tavaly vásárolt bérlete után a koronavírus-járvány okozta zártkapus mérkőzések miatt neki járó összeget. Ők a döntésükkel mindannyian a klubot támogatják, a DVTK pedig szeretné meghálálni a támogatásukat. Mind a 196 bérletest meghívjuk a DVTK Stadion VIP termébe egy exkluzív vacsorára és egy kötetlen beszélgetésre, amelyen részt vesznek a klubvezetés tagjai, az első csapat szakmai stábja és a klub labdarúgói is - írja honlapján a sportklub.
Csoportgyőztes és elődöntős Debrecenben a magyar válogatott
Második mérkőzését is megnyerte a debreceni olimpiai selejtezőn a magyar válogatott. A mieink 13-10-re győzték le Észtországot és ezzel a B-csoport élén végeztek. Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat egyenes ágon az elődöntőbe jutott a tornán.
Bronzéremmel tértek haza a final fourból
Harmadik helyen végzett a Miskolci Egyetem férfi kosárlabdacsapata a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság négyes döntőjében.
Eperjesi Gábor visszatért Diósgyőrbe
Eperjesi Gábor egyszer már feljutott a DVTK-val az élvonalba, ezt szeretné megismételni a még mindig csak 27 esztendős jobbhátvéd.
Jövő hétvégén jön a Bükki Hegyi Maraton
A 29. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű terepfutóversenyt június 12-én rendezik meg Miskolcon. A házigazdák ezúttal is négy egyéni és egy váltó számot kínálnak a műfaj képviselői számára, akik egy jótékonysági felajánlás részesei is lehetnek.
Betiltották Kínában az ultramaraton versenyeket egy májusi tragédia miatt
Betiltottak Kínában minden, ultramaraton jellegű versenyszámot azt követően, hogy májusban 21 futó vesztette életét az északnyugat-kínai Kanszu tartományban egy ultramaratonon a szélsőséges időjárás miatt – számolt be internetes kiadásában csütörtökön a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
DVSC alapemberével erősít a DVTK
Szatmári Csaba Diósgyőrben folytatja pályafutását - tájékoztatta szerkesztőségünket a klub . A rutinos, de még mindig csak 26 éves közel kétméteres középső védő Debrecenből érkezik, ahol hosszú ideig dolgozott Kondás Elemér irányítása alatt.
A DVTK kedvéért hagyta el nevelőklubját
Korábbi magyar utánpótlás válogatott középpályással erősített a DVTK - írja a dvtk.eu. A még mindig csak 26 esztendős Németh Márió egyetlen profi klubja eddig a Szombathelyi Haladás volt, ahol közel 150 mérkőzésen lépett pályára.
Érmekkel tértek haza az MVSC sportolói Győrből
Junior Magyar Bajnokságot rendeztek az elmúlt hétvégén Győrben, ahol az MVSC dzsúdósai kiváló eredményeket értek el.
Az idénynek vége, távoznak a kölcsönjátékosok a Diósgyőrből
Öten távoznak a keretből, ők kölcsönjátékosként erősítették a DVTK csapatát.
Két miskolci karatés utazik a korosztályos Eb-re
A budapesti verseny volt a finnországi korosztályos WKF Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatának utolsó állomása.
Dzsúdó Magyar Kupát nyert a DVTK
Nemrégiben Győrben rendezték meg – három korcsoportban – a Magyar Kupát dzsúdóban. A versenyen összesen több mint ötszáz judoka lépett tatamira.
Bém Gábor a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője
A DVTK-t korábban játékosként, másodedzőként és vezetőként is erősítő, legutóbb a klub U17-es férfi csapatát irányító Bém Gábor lett a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője. A szakember 1988-tól 1994-ig labdarúgó, 1994 és 2000 között technikai vezető volt Diósgyőrben, 2011-től napjainkig pedig utánpótlás-edzőként dolgozott a klub sikeréért.
Két diósgyőri versenyző is szőnyegre lépett Bulgáriában
Ezen a hétvégén rendezték meg Bulgáriában az U15-ös korosztály számára kiírt Európa-bajnokságot. Szófiában két diósgyőri birkózó is szőnyegre léphetett a magyar válogatott színeiben.
Veretlenül nyerte csoportját a magyar válogatott az olimpiai selejtezőn
A magyar válogatott az utolsó csoportmérkőzésén 22-9-re legyőzte Srí Lankát a grazi 3×3-as olimpiai selejtezőn. Ezzel a mieink veretlenül zártak a C-csoport élén. A vasárnapi negyeddöntőben Franciaország lesz a rivális.
Negyedik helyen zárt a DVTK női csapata
Drámai mérkőzésen, a büntetőpárbajban maradt alul a DVTK női labdarúgó csapata a Simple Női Liga bronzmérkőzésének harmadik, mindent eldöntő összecsapásán az Astra ellen. Fórizs Sándor együttese - a DVTK idény végén távozó vezetőedzője sárga lapos eltiltása miatt csak a lelátóról figyelte a mérkőzést - így negyedik helyen zárta a 2020/2021-es bajnoki idényt - írja a dvtk.eu.
Hamarosan rajtol a Borsod MTB Series
Hosszú várakozás után, június 6-án, az Ózdtól mindössze nyolc kilométerre fekvő Hangony településen indul útjára a 2021-es Borsod MTB Series sorozat, melyre június 1-ig lehet nevezni.
Egy univerzális játékos tért vissza Diósgyőrbe
Visszatért Diósgyőrbe a 26 éves Oláh Bálint, aki saját nevelésű játékosként korábban 13 találkozón szerepelt a DVTK első csapatában, az előző bajnokságban pedig a Budafok vezéregyéniségeként lett széles körben ismert.