Ugrás a tartalomra

Fuss, Miskolc, fuss, Népkert! 

Létrehozva
Miskolc is csatlakozott a tavaly először megrendezett Futókörök Napjához. Az idén május 21-én tartott országos aktív programhoz újdonsült pályájával, a népkerti futókörrel kapcsolódik a város.
Kép
Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók. Fotó: Juhász Ákos tavaly novemberi felvétele az egyetemi Mikulás-futásról

Az ország tizenöt pontján veszik majd birtokba a futópályákat professzionalisták, életvitelszerűen kocogók és alkalomadtán fellelkesülők. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább nyolcszáz méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Utóbbi felel a jövő hét szombatján tartott ingyenes eseményért is, melyre szó szerint bárki nevezhet, igaz, azt kizárólag csak aznap és a versenyek helyszínén tudja megtenni – nyolc órától.

Kép
Ezúttal is versenyezhetnek a települések, hogy hol futnak többet a nap folyamán. | Fotó: Juhász Ákos tavaly szeptemberi felvétele

Az elkészült futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason, három fővárosi kerületben és Miskolcon zajlik majd a verseny – délelőtt kilenc és délután öt óra között.

A legtöbb kilométert összegyűjtő település 250 ezer, a második 150 ezer, a harmadik 100 ezer forint díjazásban részesül, amelyet jótékony célra kell felajánlaniuk. Helyszínenként a három legtöbbet futó résztvevőt 25, 15, és 10 ezer forintos sporteszköz-utalvánnyal díjazzuk. További információ az egynapos programról ITT olvasható. 

Kép
2020 óta már 15 új futókört adtak át hazánkban az Országos Futópálya-építési Program keretein belül. Fotó: Juhász Ákos

Mint arról minap beszámoltunk: formálisan ugyan még fel sem avatták, de már így is rengetegen tapossák a népkerti vörös csíkot. A fent említett országos program és a miskolci önkormányzat finanszírozásával kialakított pálya hivatalos átadására egyébiránt Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős Kormánybiztos jelenlétében péntek délelőtt kerül majd sor. 

Veres Pál a Miskolc Televízió múlt heti megkeresésekor úgy fogalmazott: még májusban terveznek egy nagyobb fesztiválszerű rendezvényt, mellyel ünnepélyesen is átnyújthatják a lakosság számára a létesítményt. Nos, az alkalom adott: a közel egy kilométer hosszú rekortán terepet jövő hétvégén valóságos tömegterhelésnek tehetik ki a helyiek.

(Címlapkép: Juhász Ákos tavaly szeptemberi felvétele egy belvárosban rendezett jótékonysági futásról)

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.