Ugrás a tartalomra

Megvan, hogy melyik vármegyében pihentek a legtovább a turisták

Létrehozva
A hazai turisztikai forgalom kétharmada a vidéki szálláshelyeken jelentkezett 2023-ban.
Kép
Lillafüredi Palotaszálló. Fotó: Osztie Tibor

Több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el a belföldi vendégek a vidéki szálláshelyeken tavaly és a vendégek többsége, 74 százaléka belföldről érkezett – derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból.

A Magyar Turisztikai Ügynökség az általa létrehozott NTAK adatai alapján a vármegyék közül a legtöbb, összesen 1 millió 248 ezer belföldi turista – a fővárost nem számítva − Pest vármegyéből kelt útra, akik közül a legtöbben Siófokra, Hajdúszoboszlóra és Egerbe utaztak. A vármegyék népességéhez viszonyítva is 93 százalékkal itt volt a legmagasabb a belföldi turisták aránya. 

Kép
Eger látképe. Fotó: NTAK

Saját vármegyéjükön kívülre a leggyakrabban Pest és Győr-Moson-Sopron mellett egyébként Hajdú-Bihar vármegye turistái utaztak tavaly. Ők legtöbbször Gyulán, Egerben és Miskolcon szálltak meg. A leghosszabb kikapcsolódásokra Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén turistái indultak. Az átlagos tartózkodási idejük: 2,9; illetve 2,8 vendégéjszaka volt. A legtöbb vendégéjszakát 2023-ban Pest vármegye turistái töltötték az országban: összesen 3,1 millió éjszakát. A legtöbb vendégházat Békés turistái foglalták le, elsősorban Egerben, Siófokon, Szegeden és Békésszentandráson.

A legtöbb 19 és 24 év közötti fiatal Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyéből utazott, leginkább Siófokra, Nyíregyházára és Miskolcra. A legidősebb, 65 év feletti generáció tagjai is leginkább innen, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből keltek útra − ugyanezen városok felé. 2023-ban a legidősebb belföldi turista 100 éves volt, aki Győr-Moson-Sopronból látogatott Zalába, ahol 3 éjszakát töltött. A legfiatalabb, még egyéves kort el nem ért belföldi vendég 4 éjszakát töltött Borsod-Abaúj-Zemplénben, ahová Budapestről érkezett - tudtuk meg. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.