Ugrás a tartalomra

Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
Ahogyan már megszokhattuk, újra lesz nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen, most október 19-én szombaton nyílik alkalom arra, hogy barátkozzanak az ott élő állatokkal.
Kép
A nyílt nap mindig népszerű. Fotó: Osztie Tibor

A 215. alkalommal megrendezett alkalmon lehetőségük lesz kicsiknek és nagyoknak egy felemelő, simogatással egybekötött sétára, ami tökéletes alkalom arra, hogy megismerjék az állategészségügyi telep védenceit. Jelenleg ötvenhárom kutyáról és tíz macskáról gondoskodnak. A látogatói szeretettől, figyelemtől a telepen élő állatok nagyon sokat fejlődhetnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás, a séta és némi fülvakargatás – írja közleményében a Városgazda. 

Felhívják a figyelmet, hogy amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is szívesen törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok lehetőséget biztosítanak az örökbefogadás folyamatának elindításához is. 

Kép

A látogatók adományokkal is segíthetik a telepen élő állatok mindennapjait. A telep dolgozói szívesen fogadnak többek között régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek az állatok életét szebbé, tartalmasabbá tenni. Amire továbbra is nagy szükség van - jegyezték meg. 

A gazdira váró állatok megtekinthetők a Városgazda honlapján és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook oldalán is. Az ismerkedésre szombaton 10 és 14 óra között lesz lehetősége az érdeklődőknek, Miskolcon, a Fonoda utca 16. szám alatt található telephelyen. 

Az általános ügyfélfogadás: hétfő – szerda – csütörtök 11:00 - 14:00 (Az akciótól eltérő időpontban az ügyfelek, valamint látogatók fogadása kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően történik.) Telefon: +36 30 339 6549

 

 

 

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.