Egyház
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.
Bach születésnapjára emlékeznek az egyházzenei koncertsorozaton
Johann Sebastian Bach zenéje csendül fel hegedűn szombat délelőtt a selyemréti római katolikus templom tavasznyitó hangversenyén.
Tartós élelmiszerrel is segíthetünk a rászorulóknak nagyböjtben
Vasárnapig várják a római katolikus plébániákon és a görögkatolikus parókiákon a tartós élelmiszer adományokat a Katolikus Karitász szervezésében, melyeket rászoruló családoknak juttatnak el húsvétig.
Városi Keresztút bűneink bocsánatáért
Vasárnap ismét megrendezik a Városi Keresztutat, amely 15 órakor a Szent Anna templomtól indul.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Ez is az egyház: jezsuita esték, városi keresztút, nyitott istentisztelet az Adyban
Számos elmélyülésre alkalmas lelki programot kínálnak a különböző felekezetű keresztény közösségek a nagyböjti időszak következő két hetében.
Bibliakiállítás nyílt a Kossuth utcai református templomban
Igazi könyvritkaságok is láthatók Kovács Imre nyugalmazott református lelkipásztor gyűjteményéből.
Világimanap Nigériáért: „Egyek vagyunk Krisztus szeretetének ölelésében”
Március első péntekjén világszerte együtt imádkoztak az Ökumenikus Világimanapon az üldözött nigériai keresztényekért.
Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a 290. évfordulót
A miskolci református gyülekezet presbitériuma fennállásának 290. évfordulóját az Avasi református templomban ünnepi hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg vasárnap.
Ez is az egyház: dicsőítés, adománygyűjtés, ANGYAL, alkotópályázat, nagyböjti találkozások
A különböző felekezetű keresztény közösségek a következő két hétben számos, a nagyböjti időszakot segítő programot kínálnak.
Kétszázkilencven éves a miskolci református egyház presbitériuma
Hálaadó istentiszteleten ünneplik meg vasárnap a miskolci református egyház presbitériumának 290. évfordulóját az Avasi református templomban.
„Böjtben, mint a tékozló fiú, elindulunk az atyai ház felé”
Hagyományosan a keleti egyházakban hosszabb és szigorúbb a nagyböjt, de a lemondás nem öncélú, hanem segít a lelki dolgokra fókuszálni.
Az üldözött nigériai keresztény egyház mutatkozik be a Világimanapon
Március első péntekjén világszerte együtt imádkoznak az Ökumenikus Világimanapon a keresztény gyülekezetek, a gazdaságilag egyenlőtlen társadalmak legszegényebbjeiért, a leginkább kiszolgáltatottakért.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Nem maradnak éjszakára
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Tavaszváró egyházzene a barokktól a kortársig
A Forrás Kamarakórus koncertjét és Dr. Kecskés Mónika országos hírű csembalóművész előadását hallhatja a közönség a Magnificat Egyházzenei Intézet koncertsorozatának szombati alkalmán.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Ez is az egyház: passiójáték casting, filmklub, matinékoncert, irodalmi est
Az előttünk álló két hétben is számos lelki feltöltődést kínáló programot kínálnak az egyházak a híveknek és az érdeklődőknek minden korosztályból.
A Romzsa Tódor alkotói Miskolcon
A Romzsa Tódor című életrajzi film vetítése után közönségtalálkozón osztotta meg gondolatait a miskolci nézőkkel Bokor Attila rendező és Kakasy Dóra színész szombat este.
A böjt lehetőség, hogy növekedjünk a Szeretetben
Hamvazószerdán elkezdődött a negyven napos nagyböjt, ami a Krisztusban való megújulásra inspirálja a böjtölőket húsvét ünnepe előtt.