Ugrás a tartalomra

Milyen emberek préselik majd a szőlőt az Avason 2050-ben? 

Létrehozva
Péntek délután tartotta Miért éppen az Avas? című kötetének bemutatóját az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület az Avasi Présházban. A kiadványban muzeológusok, antropológusok, építészek, civilek, volt és jelenlegi városvezetők szerzeményeit is olvashatjuk.  
Kép
Fotó: Facebook

A szerzők közül Jacsó Pál a Miskolc Televíziónak elmondta: az Avasi Borút Egyesület most publikált kiadása betagozódik abba a kiadványsorozatba, melynek korábbi részei az Avasi értéktár és az Avasi macskakövek voltak. Hozzátette: mindezek különféle kulturális, helytörténeti és gasztronómiai rendezvényeikből nőtték ki magukat, s lettek immár kézbe is vehető olvasmányokká. 

– Az én írásom szépirodalmi, de mégis könnyed. Pamflet- vagy novellafüzér, ami egy 2050-ben játszódó fikciós történettel indul, amikor is már csak az Avason lehet szőlőből készült bort kapni. Mindebbe beleszőttem a COVID-járványt. A szereplők egy része kitalált, másik részére viszont akár rá is lehet ismerni – mesélte a szerző, aki úgy látja, az Avas kiemelkedik Miskolc belvárosából, amennyiben egy külön miliőt és világot képvisel, aminek nagy jelentősége van, amikor civil kurázsiról vagy részvételiségről beszélünk. – Amikor Báthory Csongor, az Avasi Borút Egyesület elnöke megálmodta ezt a kötettervet, nem gondolhatta, hogy ennyi lapszámot fog megérni – véli Jacsó Pál. 

Kép
A Bársony-házi „szakócák” | Fotó: miskolciszemelvenyek.blog.hu

– A magyar őskőkorkutatás az Avasról indult. 1891 augusztusában itt kerültek elő az úgynevezett Bársony-házi "szakócák”, melyet aztán számos további, legalább húszezer évvel ezelőtti lelet követett. Az Avas északi területén jelenleg is tizenkettő lelőhelyet különítünk el – elevenítette fel Szolyák Péter. A Herman Ottó Múzeum igazgatójának kutatási területéről szóló irománya is bekerült ugyanis a kötetbe, amely – saját bevallása szerint – Ringer Árpád régész az "avasi ősemberre" épülő múzeumkoncepciójának adott egy újfajta, a huszonegyedik századra alkalmazott megközelítést. Szolyák Péternek az a megítélése, hogy a terület megvolna egy világszinten is unikális kiállítóhelyhez, amely mellett egy, a pihenést és a szórakozást szolgáló különleges park is helyet kaphatna.

Az Agrárminisztérium stratégiai együttműködő partnere az Avasi Borút Egyesületnek, így a rendezvényen köszöntőt mondott Szinay Attila közigazgatási államtitkár is. 

(Címlapkép: worldoffinewine.com)

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.