Ugrás a tartalomra

Irán lőtte le az ukrán gépet

Létrehozva
Egyre több jel utal arra, hogy Irán felelős az ukrán utasszállító szerdai katasztrófájáért, amelyben összesen 176-an haltak meg. Amerikai sajtóértesülések már felvetették Irán érintettségét, a kanadai miniszterelnök most hivatalosan is bejelentette, hogy iráni rakéta találta el a gépet.
Kép

— A több forrásból, a szövetségeseinktől és saját hírszerzőinktől származó információk szerint a bizonyítékok azt mutatják, hogy a repülőgépet egy iráni föld-levegő rakéta lőtte le – mondta a kanadai miniszterelnök.

A gyanút az alapozza meg, hogy a gép roncsai nagy területen szóródtak szét. Szakértők szerint ugyanis a műszaki hiba miatti zuhanáskor a törmelékek sokkal kisebb körben szóródnak.

A gép lelövésének gyanújáról több amerikai televízió és lap közölt értesüléseket, ám mindegyikük csupán meg nem nevezett forrásokra hivatkozott.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó. Hozzáfűzte, hogy a gép "nagyon durva környéken" repült, és előfordulhatott, hogy "valaki tévedett". Az elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy a gépet lelőtték volna.

Az amerikai sajtóban több helyütt - például a CNN hírtelevízióban, a CBS tévében vagy a Newsweek című lapban - emlékeztetnek arra, hogy a gép röviddel azt követően zuhant le, hogy Irán megtorlásként Kászim Szulejmáni - a Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegysége parancsnoka - bagdadi meggyilkolásáért rakétákat lőtt ki iraki katonai támaszpontokra. A CNN meg nem nevezett európai biztonságpolitikai tisztségviselőket idézett, akik szerint az ukrán légitársaság gépét lelőtték.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.