Ugrás a tartalomra

Egy faluba törtek be és vérengzésbe kezdtek a szökött oroszlánok

Létrehozva
Hat oroszlán szökött meg szombat éjjel a namíbiai Etosha Nemzeti Parkból, és egy közeli faluban, Oshivelóban felfaltak egy szamarat és egy tehenet - jelentette be vasárnap a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium.
Kép
Forrás: origo.hu

A namíbiai kormány tájékoztatása szerint lépéseket tettek a hat veszélyes ragadozó befogására, és visszaszállításukra a nemzeti parkba. A környéken élő gazdákat és közösségeket a hatóságok felszólították, hogy éjszakára zárják el az állataikat.

Hasonló esetet jelentettek a múlt héten az ország északnyugati Kunene régiójából is. A hivatalos források szerint az utóbbi években a térségben uralkodó aszály miatt elszaporodtak a vadon élő állatok és az emberek közötti incidensek.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.