Ugrás a tartalomra

Szeretne űrhajós lenni? Keresi a NASA!

Létrehozva
A NASA bejelentette, hogy a jövő hónapban új űrhajósokat fog felvenni a Holdra és a Marsra irányuló jövőbeli küldetéseire. Az űrügynökség publikus hirdetésben keresi a tettre kész asztronauta jelölteket, így bárki jelentkezhet, aki megfelel az előkövetelményeknek.

Jim Bridenstine, az amerikai Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal, a NASA igazgatója elmondta: Ebben az évben az alacsony földi pályán keringő Nemzetközi Űrállomás fedélzetén való folyamatos jelenlétünk 20. évfordulóját ünneplik, illetve azt, hogy közel állnak ahhoz, hogy az első nőt és a következő férfit felküldjék a Holdra – írta a Mirror.

„Hihetetlen idő ez arra, hogy valaki űrhajós legyen. Nagy lehetőség azon kevés tehetséges nő és férfi számára, akiket felveszünk, hogy csatlakozzanak változatos űrhajós testületünkhöz” – tette hozzá.

Kép

Nem meglepő módon a szakmai követelmények rendkívül szigorúak. Ahhoz, hogy valaki a NASA űrhajósa lehessen, elengedhetetlen például az amerikai állampolgárság. A második kitétel a mérnöki, matematikai, biológiai vagy fizikai mesterdiploma, melyek alternatívája lehet: legalább két év PhD képzés a kapcsolódó tudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai területen, orvosi vagy alternatív gyógyászati (oszteopátiás) diploma, egy nemzetközileg elismert tesztpilóta képzés teljesítése (legfeljebb 2021 júniusáig). A NASA kiírása szerint legalább két év – a jelentkező szakmájához kapcsolódó – felelősségteljes szakmai tapasztalatra van szükség, vagy minimum ezer repülőgép-parancsnokként teljesített órára.

Az asztronauta képzésre – melyet nemrég 11-en végeztek el sikeresen – március 2-ától lehet jelentkezni az USA Jobs oldalon.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.