Ugrás a tartalomra

Közepesen erős földrengés volt az iráni-török határnál, halálos áldozatok is vannak

Létrehozva
Közepesen erős, 5,9-es fokozatú földrengés rázott meg néhány, az iráni határ közelében lévő török falut vasárnap reggel, legalább hét halálos áldozatot követelve - közölték a török hatóságok.
Kép
Képünk csak illusztráció

A rengés epicentruma az északnyugat-iráni Hoj városától délnyugatra, az iráni-török határ térségében volt - jelentette a török katasztrófavédelem.

Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, a földmozgás miatt a török oldalon, a keleti Van tartomány Baskale körzetében néhány apró településen károk keletkeztek, köztük Kaskol, Güvendik, Özpinar és Gelenler falvakban. Gelenlerben, amely csak négy kilométerre található az iráni határtól, több vályogház összedőlt. A török katasztrófavédelem egységeket küldött a térségbe.

Süleyman Soylu török belügyminiszter arról számolt be, hogy számos ház összeomlott, s a rengésben négy felnőtt és három gyerek vesztette életét. Többen a romok alatt rekedtek - tette hozzá. Török televíziós híradásokban látni lehetett, ahogy emberek ásókkal kutatnak a romok között. A felvételeken leomlott házfalakat, utakon keletkezett hasadékokat és a házakból kimenekült embereket lehetett látni a havas tájon.

Baskale körzet határmenti része gyéren lakott vidék. Az érintett falvak egy kétezer méternél is magasabban húzódó völgyben fekszenek, néhol háromezer métereset is meghaladó hegyekkel körbevéve. Iráni tisztségviselők közben az állami televízióban arról tájékoztattak, hogy mentőcsapatokat küldtek a török határ mellett fekvő Nyugat-Azerbajdzsán tartományba.

Az iráni mentőszolgálat szóvivője, Modzstaba Haledi elmondta, hogy 25-en sérültek meg a földrengésben, közülük hét embert kórházba kellett szállítani. A földmozgás négy faluban okozott korlátozott anyagi károkat. Egy helyi tisztségviselő szerint több településen érezték a rengést, köztük Hoj, Urmia és Szalmász nagyvárosokban.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.