Ugrás a tartalomra

Meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök

Létrehozva
Kilencvenegy éves korában meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, akit 2011-ben az "arab tavasz" elűzött a hatalomból, és 2017-ig börtönben volt - jelentette a Reuters hírügynökség az egyiptomi állami tévére hivatkozva.
Kép

Mubarak az egyiptomi légierő parancsnoka volt, majd csaknem 30 évig állt az arab ország élén, és a közel-keleti stabilitás jelképének számított.

Fia, Alaa szombaton azt írta a Twitteren, hogy apját intenzív osztályon ápolják. A volt elnökön hetekkel ezelőtt műtétet hajtottak végre - tette hozzá, de részletekről nem szólt.

A keddi hivatalos hír szerint Mubarak a kairói Galaa kórházban hunyt el.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.