Ugrás a tartalomra

Most már biztosan Donald Trump lesz a republikánus elnökjelölt

Létrehozva
Ezt több amerikai médium is jelentette kedden este, miután összeszámolta az aznap tartott előválasztások eredményeit.

Kedden a republikánusok két államban – Floridában és Illinois-ban – tartottak előválasztást, továbbá az Egyesült Államok egyik tengerentúli területén, a Csendes-óceán nyugati vidékén fekvő Északi Mariana-szigeteken jelölőgyűléseket. Ohióban, ahol szintén voksoltak volna, hétfőn éjjel Mike DeWine kormányzó a koronavírus-járványra tekintettel és a helyi egészségügyi hatóság rendeletére hivatkozva június 2-ára halasztotta az előválasztást.

A keddi előválasztások után Donald Trump több mint 1276 delegátus támogatását nyerte el, s az elnökjelöltséghez a Republikánus Pártban pont ennyi küldött támogatására lesz szükség a párt nyári jelöltállító konvencióján. Trumpnak Bill Weld egykori massachusettsi kormányzó személyében egyetlen vetélytársa volt.

„Ez azt mutatja, hogy nagy a lelkesedés Donald Trumpért, s azt is mutatja, hogy a republikánusok egységesen felzárkóztak mögötte és intenzíven támogatják” – fogalmazott Tim Murtaugh, a Trump-kampány szóvivője kedden este.

Kép
Nagy a lelkesedés Donald Trumpért

Az elnök a keddi előválasztások előtt 1141 küldött támogatását nyerte el, és csupán 135 további küldött bizalmára volt szüksége az elnökjelöltséghez. Floridában 122, Illinois-ban pedig 67 delegátust „szerzett”. A két állam választási rendszere pedig olyan, hogy „a győztes mindent visz”, vagyis a delegátusokat nem osztják el az indulók között az eredmények szerint arányosan. Ráadásul mindkét államban csupán Bill Weld indult, a két korábbi aspiráns – az illinois-i Joe Walsh, egykori képviselő és Roque de la Fuente kaliforniai üzletember – már korábban visszalépett a versengéstől.

Az első kommentárok emlékeztetnek rá, hogy Trumpnak az idén sokkal hamarabb sikerült elnyernie a jelöltséghez szükséges számú delegátust, mint 2016-ban. Akkor a május végén Észak-Dakotában tartott voksolás után vált nyilvánvalóvá, hogy ő lesz a republikánusok elnökjelöltje.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.