Ugrás a tartalomra

Romániában életbe lépett a részleges kijárási tilalom, Horvátországban, Szlovéniában nőtt a fertőzések száma

Létrehozva
Este jószerével csak rendőröket lehetett látni a nagyvárosok utcáin. A vasárnap este kihirdetett katonai rendelet értelmében este 22 órától hajnali 6 óráig csak különösen indokolt esetekben szabad kimenni a lakásból, és akit az utcán megállítanak, fel kell mutatnia a munkáltató által kibocsátott igazolást, mely a munkahely és a lakhely közötti útvonalra érvényes, vagy a saját felelősségre kiállított nyilatkozatot, amely magyarázatot ad a lakás elhagyására.

Máramaros megye prefektusa bejelentette, hogy a megye területén nappal is érvényesítik a részleges kijárási tilalomra vonatkozó előírásokat. Ezt azzal indokolta, hogy rendkívül nagy számban érkeztek haza a megyébe vendégmunkások, akik Európa fertőzött övezeteiben dolgoztak, és különben nem tudják betartatni a házi elkülönítés szabályait. Az országban kedd reggelre nyolcra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma. Az utolsó (hétfőn délben) közzétett hivatalos adatok szerint az országban 576 személyt találtak fertőzöttnek, akik közül 73-at már gyógyultnak is nyilvánítottak. 5066 személyt tartanak intézményes karanténban, 72 247-en pedig házi elkülönítésben várják a vírus lappangási idejének a leteltét.

A román hatóságok hétfőn kénytelenek voltak elrendelni a Suceava megyei kórház bezárását, ahol 52 orvos és asszisztens fertőződött meg az új koronavírussal. Az intézményt a kétnaposra tervezett átfogó fertőtlenítés után nyitják meg újra, más megyékből odavezényelt személyzettel.

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma, de egyelőre nem léptetnek életbe új szigorításokat a kormányok.

A szlovén kormány közel 3 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag elindítását tervezi a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. Janez Jansa kormányfő kedden ismerteti a részleteket. A végleges törvénycsomagot pénteken fogadja el a kormány, majd továbbküldi a parlamentnek jóváhagyásra. 

Szlovéniában egy nap alatt 28-cal, 442-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig hárman haltak meg a járvány következtében. Mindhárman az idősebb korosztályba tartoztak, és más, krónikus betegségekben is szenvedtek.

A ljubljanai Kralji Ulice nevű, hajléktalanokat segítő szervezet arra kérte az illetékeseket, hogy ne feledkezzenek meg az utcán élőkről. A koronavírus-járvány miatt a hajléktalanok nem mernek a menedékhelyeken tartózkodni, mert azok túlzsúfoltak, és nem felelnek meg a fertőzés megelőzése céljából javasolt minimális higiéniai előírásoknak sem. Az egyesület szerint a rosszabbodó időjárási viszonyok miatt ezeknek az embereknek az utcán csak romlik az állapotuk, és ezért halálos lehet számukra, ha elkapják a vírust.

Horvátországban vasárnaptól betiltották a tömegközlekedést, és bezártak a piacok. Hétfőtől senki nem hagyhatja el lakhelyét, valamint az engedélyezett üzletek is rövidebb ideig tartanak nyitva. A szabályok betartását a hatóságok szigorúan ellenőrzik. Az országban hétfő délután 16 órától kedd reggel kilenc óráig 46-tal, 361-re nőtt a fertőzöttek száma.

 

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.