Ugrás a tartalomra

Állatkertben született elefánt

Létrehozva
Elefánt jött a világra pénteken reggel a prágai állatkerben - közölte Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója a Twitteren.

Az elefántbébi és anyja, az indiai származású Tamara is egészségesek. A kis elefánt nemét egyelőre nem tudják. Az igazgató szerint napokon belül megszületik a másik elefánt, Janita utódja is.  Mindkét kis állatnak az Ankhor nevű hím az apja.

Tamara és Janita 2016-ban szültek először, a két - ma már egytonnás - elefántborjú, Rudolf és Maximilián voltak az első elefántbébik, akik a prágai állatkertben fogantak.

Prágában jelenleg hét elefánt él. A csoport legidősebb tagja a Gulab nevű nőstény, aki 1966-ben került Prágába. Mindnyájan az Elefántok völgyében élnek, amelyet 2013-ban hozott létre az állatkert 500 millió koronás költséggel. Európában ez az egyik legnagyobb speciális elefántlakhely.

A prágai állatkertben jelenleg mintegy 670 fajta állat látható. Az állatkertet tavaly 1,5 millió látogató kereste fel, s a cseh főváros egyik legnépszerűbb idegenforgalmi nevezetessége.    

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.