Ugrás a tartalomra

Moszkvában mobil-alkalmazás figyeli majd a fertőzöttek mozgását

Létrehozva
Moszkvában elkezdték tesztelni azt az okostelefonos alkalmazást, amellyel a hatóságok nyomon tudják követni az otthon kezelt vagy házi karanténra kötelezett koronavírus-páciensek mozgását – jelentette ki szerdán Eduard Liszenko, a moszkvai polgármesteri hivatal információtechnológiai részlegének vezetője.

Az Eho Moszkvi rádióadónak adott nyilatkozatában Liszenko azt mondta, hogy az alkalmazás teljes értékű változata csütörtöktől lesz letölthető. Azoknak, akiknek nincs mobiltelefonjuk, az önkormányzat biztosít készüléket. A többi moszkvai lakos egyéni, alkalmanként frissülő QR-kódot fog kapni, hogy az „önizoláció" időszakában igazolni tudják magukat a hatóságok előtt, ha elhagyják otthonaikat.

Moszkva és Moszkva megye lakosai számára hétfőtől kötelező házi karantént rendeltek el határozatlan időre. Az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat.

Mozgásukat a Kommerszant című napilap szerdai cikke szerint arcfelismerő rendszerrel összekapcsolt köztéri kamerákkal, telefonos geolokációs adatok és fizetési adatok követésével fogják figyelni.

A szükséges kód beszerzéséhez az érintetteknek lakcímmel, telefonszámmal és fényképpel kell regisztrálniuk a polgármesteri hivatal honlapján. A mobiltelefonon vagy kinyomtatott formában hordozott kódra minden alkalommal szükség lesz, ha valaki bevásárolni, szemetet levinni, kutyát sétáltatni megy, vagy a telekre indul az otthonából.

Az orosz fővárosban megkötés nélkül közlekedni csak a rendvédelmi szervek, a kormány, a polgármesteri hivatal és a parlament igazolványával rendelkező személyek tudnak. A munkába járáshoz szükséges QR-kódok biztosításához a munkaadónak kell bejegyeztetniük alkalmazottjaikat a polgármesteri hivatal honlapján, igazolványszámmal és fényképpel. A munkába autózáshoz használt gépkocsi rendszámát is előre le kell jelenteni.
A főváros egészségügyi alkalmazottai automatikusan megkapják a számukra szükséges QR-kódokat.

Egy hétfőn hatályba lépő szabályozás értelmében a karantén területén bevezetett szabályok legenyhébb megsértése esetén egytől 3 ezer rubelig terjedő bírság szabható ki. (A rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.)

Oroszországban a koronavírussal fertőzöttek száma egy nap alatt 440 fővel 2777-re emelkedett. A halottak száma 24-re, a gyógyultaké 190-re nőtt.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.