Ugrás a tartalomra

Emberelődök három faja is élt egy időben egymás mellett

Létrehozva
Emberfélék három faja is élt egy időben egymás közelében a mai Dél-Afrika területén - állapította meg egy új kutatás.
Kép
Forrás: pixabay.com

A Johannesburg melletti barlangegyüttesben feltárt leletekről szóló tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg. A kutatók megtalálták az ember közvetlen elődjének tartott Homo erectus (felegyenesedett ember) eddig ismert legrégibb maradványát.

A három hominida az Australopithecusok, a Paranthropusok csoportjába és a Homo-csoportba tartozott. Az Australopithecusok leghíresebb képviselője a Lucynak nevezett egyed, amelynek kövületei Etiópiában kerültek elő.

A Drimolen-barlangokban talált maradványok korát a melbourne-i LaTrobe Egyetem tudósa, Andy Herries és kollégái három különböző technológiával határozták meg. "A három módszer adatait együtt vizsgálva behatárolható dátumot kaptunk. Minden fosszíla 2,04-1,95 millió éves" - mondta el a BBC-nek Stephanie Baker, a Jonannesburgi Egyetem munkatársa.

A Drimolen-barlangok az évek során sokféle ősi kövületet adtak, köztük az emberelődökét. Néhány éve azonban két új koponyatető került elő, egyik a viszonylag primitív Paranthropus robustusok közé tartozott, a modernebbnek tűnőt viszont Homo erectusként azonosították, a leletet DHN 134-nek nevezték el.

A Homo erectus az ember egyik közvetlen elődje, talán ez volt az első a korai emberelődök közül, amely kivándorolt Afrikából. Nemcsak a legkorábbi kövületét, de az egyelten dél-afrikai maradványát azonosították a leletben.

"Eddig úgy véltük, Kelet-Afrikából származik a faj, de most úgy tűnik, inkább a kontinens déli részéről. Ez azt jelenti, hogy innen először északra, Kelet-Afrikába vándoroltak, innen Észak-Afrikán át szerte a nagyvilágba" - magyarázta Baker.

Valaha úgy vélte a tudomány, hogy az emberi evolúció lineáris fejlődés, amelynek végén kiemelkedik a mai ember. Most egyre inkább úgy tűnik, a kép valójában sokkal bonyolultabb volt.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.