Ugrás a tartalomra

Nemzeti gyásznapot hirdettek szombatra Kínában a járvány halálos áldozatainak tiszteletére

Létrehozva
Nemzeti gyásznapot hirdetett szombatra a kínai kormányzat mindazok emlékére, akik az országban az új koronavírus-járvány elleni küzdelem során, illetve a fertőzés következtében haltak meg - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség az államtanács közlésére hivatkozva.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: za.china-embassy.org

A szombaton pekingi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő megemlékezés idejére a nemzeti lobogókat félárbócra eresztik Kína-szerte, valamint az ország külföldi diplomáciai kirendeltségein. Az áldozatok előtt háromperces néma csönddel róják le kegyeletüket a kínaiak, megszólalnak a légvédelmi szirénák, a hajó-, vonat- és autókürtök. Kínában szombatra esik a változó dátumú halottak napja (csinming), amikor a családok hagyományosan megemlékeznek elhunyt szeretteikről.

Hupej tartományban csütörtökön 14 embert avattak hivatalosan a járvány mártírjává. A vírus ellen hősiesen küzdő, de a fertőzés okozta betegségben elhunyt emberek listáján szerepelt Li Ven-liang, a vírus felbukkanására elsők között figyelmeztető vuhani orvos is, akit a helyi rendőrség meghurcolt az információ kiszivárogtatása miatt.

Bár a vírus terjedése az országban márciusra lecsillapodott, a külföldről naponta beutazó fertőzöttek nem elhanyagolható száma miatt sokan a járvány második hullámától tartanak. Vuhanban, ahonnan a világjárvány a tavalyi év végén elindult, április 8-ra tűzték ki a január végén életbe léptetett vesztegzár teljes feloldását, és az elmúlt egy hétben már számos enyhítést alkalmaztak. Vang Csung-lin helyi párttitkár azonban arra szólította fel a lakosokat, hogy továbbra is csak szükséges esetben hagyják el az otthonaikat, tartsák be az óvintézkedéseket, körültekintéssel járjanak el.

Kína szárazföldi részén csütörtökön 31 újabb, a betegség tüneteit produkáló fertőzöttet regisztráltak, közülük 29-en külföldről érkeztek. Az igazolt fertőzöttek száma ezzel 81 620-ra nőtt, míg csütörtök éjfélig összesen 3322 ember halt bele a vírus okozta betegségbe. Szerdán 60 panaszmentes fertőzöttet azonosítottak, közülük heten utaztak be külföldről. A jelenleg megfigyelés alatt álló, aszimptomatikus esetek száma 1027.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.