Ugrás a tartalomra

A 99 éves brit nagyi felépült a koronából

Létrehozva
A titkos fegyver a lekvár lehet?
Kép

A The Guardian szerint a 99 éves Rita Reynolds a legidősebb brit állampolgár, aki meggyógyult a koronavírusból. A nyáron 100. születésnapját ünneplő néni unokája biztos volt benne, hogy eljött a búcsú ideje, mikor igazolták nála március 25-én a fertőzést, de nem így történt.

“Nem hittük, hogy felgyógyulhat belőle, de úgy tűnik, hogy ezt is megcsinálta. Nem tudom hogyan, hiszen sosem evett zöldséget vagy gyümölcsöt. Kekszen és lekváros szendvicsen él!” – viccelődött a család, hogy talán a házi lekvárnak köszönhető a csoda, ami persze csupán egy kis humor a nehéz helyzetben.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.