Ugrás a tartalomra

Feloldották a lakosság szabad mozgását korlátozó intézkedést Csehországban

Létrehozva
Csehországban pénteken feloldották az állampolgárok szabad mozgását korlátozó döntést, a közterületeken ezentúl engedélyezik legfeljebb tíz ember csoportosulását is.
Kép
Prága utcái ismét megtelhetnek.

A március közepén bevezetett, a szabad mozgást korlátozó intézkedés feloldásáról csütörtökön késő este döntött a cseh kormány annak alapján, hogy jelentősen javult a járványhelyzet.
Feloldották a külföldi utazások tilalmát is. A csehek ezentúl ismét utazhatnak külföldre, de az országba való visszatéréskor be kell mutatniuk egy friss negatív koronavírus-tesztet vagy két hétre karanténba kell menniük, amit a hatóságok ellenőrizni fognak.
A külföldi utazások korlátozását az ellenzék élesen bírálta, és kezdeményezésére a szenátus - amelyben az ellenzék van többségben - egy alkotmánybírósági beadványt készített.
"A szigorítások enyhítését a jól alakuló járványhelyzet tette lehetővé" - mondta Adam Vojtech egészségügyi miniszter a késő esti sajtótájékoztatón.
A csütörtöki kormányülés rendkívüli módon elhúzódott, mert Andrej Babis kormányfő délután bekapcsolódott az európai uniós vezetők videokonferenciájába, ezért a kabinet több órára megszakította tanácskozását. A kormány pénteken újra összeül, hogy megvitassa a járványhelyzettel kapcsolatos további időszerű kérdéseket.
A kabinet csütörtökön arról is döntött, hogy az eredetileg tervezettnél gyorsabb ütemben fogják feloldani a járványellenes védekezéskor hozott korlátozó intézkedéseket. Míg az eredeti forgatókönyv a korlátozások - bezárt üzletek, vendéglők, szolgáltatások, iskolák, szünetelő kulturális és sportrendezvények - feloldásának utolsó szakaszát június 8-ára tervezte, a csütörtöki döntést szerint erre már május 25-én sor kerül.
Csehországban péntek reggel 7187 új koronavírussal fertőzöttet tartottak nyilván, ami 55-tel több a csütörtökinél. Az utóbbi hetekben ez a legalacsonyabb napi növekmény - derül ki az egészségügyi tárca honlapján közölt statisztikából. Az első fertőzöttet március elsején diagnosztizálták Csehországban.
A betegségből eddig már több mint 2300-an gyógyultak ki, míg a halálos áldozatok száma meghaladja a kétszázat.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.