Ugrás a tartalomra

Lengyelországban május 24-ig meghosszabbítják a távoktatást

Létrehozva
Lengyelországban újból meghosszabbították, ezúttal május 24-ig az általános- és középiskolai távoktatást, az elhalasztott érettségi vizsgák pedig június 8-án kezdődnek - közölte pénteken Dariusz Piontkowski lengyel oktatásügyi miniszter.
Kép
Forrás: pixabay.com

A jelenlegi egészségügyi helyzet nem teszi lehetővé, hogy felújítsák az iskolák, az óvodák és a bölcsődék működését - állapította meg Piotkowski. Megjegyezte: néhány napon belül a kormány közli, van-e mód arra, hogy az oktatási intézmények egy részében "a gyermekfelügyelet valamilyen formáját folytassák". Ezzel a miniszter feltehetőleg a kiskorú gyermekek szüleinek újbóli munkába állását elősegítő, napközi jellegű megoldásra gondolt.

Kérdésre válaszolva a miniszter nem zárta ki a hagyományos iskolai oktatás felújítását még a tanévzáró előtt, ezt azonban a járványhelyzet további alakulásától tette függővé. A hagyományosan májusban tartott érettségi vizsgák idei szervezéséről Piontkowski elmondta: ezeknek a megszokott formától eltérően csak írásbeli része lesz, június 8-án kezdődnek, és - a pótvizsgák kivételével - a hónap végéig bonyolítják le őket. Az érettségi során betartják a járványügyi óvintézkedésekre vonatkozó szabályokat, többek között minden diákot külön padba ültetnek, gondoskodva a megfelelő távolságtartásról.

A sajtóértekezleten szintén felszólaló Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter a hétfőn elkezdett enyhítések (az erdőlátogatási tilalom feloldása, a boltokban egyszerre fogadható ügyfelek számának növelése) folytatásáról elmondta: napokon belül, az enyhítések utáni fertőzési görbe alakulásától függően döntenek további lépésekről. A lengyel egészségügyi tárca péntek délelőtti adatai szerint 10 759 Covid-19-fertőzést mutattak ki. Csütörtökön 343, szerdán pedig 313 volt a napi növekmény. Összesen 453 az eddigi elhunytak és 1944 a felgyógyultak száma.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.