Ugrás a tartalomra

Tartálykocsiba rejtett pokolgép robbant a török ellenőrzés alatt álló Afrín városban

Létrehozva
Üzemanyagszállító tartálykocsiba rejtett pokolgép robbant kedden Szíria északnyugati részében, a Törökország által támogatott lázadók ellenőrzése alatt álló Afrín város központjában. A detonációban legkevesebb 40 civil meghalt, köztük 11 gyerek, 47-en pedig megsebesültek - közölte hivatalos Twitter-fiókján a török védelmi minisztérium.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: syriahr.com

A tárca a Törökország által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát tette felelőssé a merényletért. Az Anadolu török állami hírügynökség "helyi biztonsági erők" állítására hivatkozva szintén az YPG terrortámadásának minősítette az esetet.

Az Anadolu úgy tudja, hogy a robbantás következtében több épületben károk keletkeztek, néhány autóra pedig átterjedt a tűz és leégtek. A sebesülteket a helyszínre érkező mentőegységek kórházakba szállították.

A Törökországgal határos Afrín körzetet és a várost egy időben az YPG tartotta fennhatósága alatt, 2018 márciusára azonban a török hadsereg és szíriai szövetségese, az akkori nevén Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) lázadócsoport az Olajág fedőnevű hadművelet keretében kiűzte onnan a kurd fegyvereseket. Az YPG a térségben jelenleg Afríntól délkeletre a közeli Tell-Rifát várost és környékét ellenőrzi.

A mostani afríni merénylet azóta már a sokadik a sorban. Miként korábban, úgy a keddi támadás elkövetőjeként sem jelentkezett egyelőre egyetlen szervezet sem.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.