Ugrás a tartalomra

Újra járnak iskolába az alsóbb osztályok tanulói Ausztriában

Létrehozva
Az alsóbb osztályok tanulói, így az általános iskolások, a középiskolák alsóbb osztályaiban tanulók, valamint a speciális iskolák diákjai is intézményi keretek között folytatják a tanulást hétfőtől Ausztriában a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések enyhítésével. Az érettségi előtt állók, valamint a szakiskolák végzősei már május 4-én visszaülhettek az iskolapadokba.

"Optimista" az iskolák újranyitásával kapcsolatban Heinz Fassmann oktatási miniszter. Kijelentette: az iskola nem az a hely, ahol jellemzően terjed a koronavírus, és ezt a skandináv példa is mutatja, ott ugyanis már korábban megnyitottak az oktatási intézmények - tette hozzá.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy "csaknem normális" iskolai napok következnek, a tanulók számára ugyanis szigorú óvintézkedéseket vezettek be. Eszerint a diákok különböző "műszakokban" járnak iskolába: az osztályokat két, legfeljebb 18 fős csoportra bontják, az egyik csoport hétfőtől szerdáig, a másik csütörtökön és pénteken megy iskolába, a következő héten pedig a csoportok cserélnek egymással. Emellett egy húszoldalas higiéniai kézikönyvet is kaptak a diákok, ami tartalmazza a higiéniai előírásokat: így az iskola épületében kötelező a szájmaszk viselése, és azt csak az osztályteremben szabad levenni. Be kell tartani a legalább egyméteres távolságot az iskolába lépéskor, de a gyerekek ülőhelye között is meg kell lennie a kötelező távolságnak. Előírás a többszöri kézmosás, illetve kézfertőtlenítő gyakori használata. A gyerekek nem írnak dolgozatot, csak szóbeli vizsgákat tehetnek.

Az általános és középiskolákban, valamint a speciális iskolákban mintegy 700 ezer tanuló tért vissza az osztályokba. Azoknak a szülőknek, akik féltik gyermeküket az esetleges koronavírus-fertőzéstől, lehetőségük van arra, hogy felmentést kérjenek gyermekük számára. Az oktatási minisztérium által végeztetett közvélemény-kutatás azonban azt mutatja, hogy a szülők 86 százaléka egyetért az iskolai oktatás folytatásával, és csak hét százalékuk mondta azt, hogy nem engedélyezi az iskolába járást gyermeke számára; a szülők további hét százaléka pedig még nem döntött a kérdésben.

Közben Bécsben ismét bezártak egy iskolát, mivel a gyanú szerint az egyik tanár megfertőződött koronavírussal. A tanár már szombaton jelezte, hogy beteg, magas láza van. Az intézmény kétszáz tanulóját hétfőn hazaküldték.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.