Ugrás a tartalomra

Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

Létrehozva
Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban - közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.

Az idei sörfőzés a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében csökkenni fog - jegyezték meg a közleményben. Piaci szakértők becslése szerint a március-májusi időszakban mintegy 40 százalékkal kevesebb sör fogyott Csehországban, mint egy éve. Az éves csökkenés a termelésben 1,5-2 millió hektoliter lehet.

A sörfőzés tavalyi növekedése mögött, akárcsak 2018-ban, elsősorban a kivitel áll. Tavaly a cseh sörgyárak exportja éves összevetésben 4,5 százalékkal, az alkoholmentes sör kivitele pedig 22 százalékkal emelkedett. A cseh sörgyárak együttesen tavaly 5,4 millió hektoliter sört szállítottak külföldre. A cseh sörök legnagyobb fogyasztói Szlovákia, Németország és Lengyelország. Magyarország, ahová a cseh sörkivitel 36 százalékkal nőtt, a negyedik helyre került. Az európai uniós országok piacain kívül Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok fogyasztja a legtöbb cseh sört.

A csehországi egy főre eső sörfogyasztás tavaly egy literrel 142 literre emelkedett. A hagyományos kocsmákban és vendéglőkben a sör 35 százaléka fogyott el, egy százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Az üveges vagy dobozos sör fogyasztásának emelkedése évek óta tartó tendencia.

Csehországban tavaly 10,7 százalékkal 424 ezer hektoliterre nőtt a behozott sör mennyisége, a cseheknek elsősorban a Lengyelországból, Magyarországról és Németországból behozott sörök ízlettek. Az unión kívüli országokból pedig a mexikói, a szerb és a vietnámi sörből fogyott a legtöbb.

A jelenlegi mintegy félezer minisörgyár a tavaly főzött sör 2,46 százalékát adta. A hatályos szabályozás szerint Csehországban az számít minisörgyárnak, amelynek évi termelése nem haladja meg a 10 ezer hektolitert.  
 

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.