Ugrás a tartalomra

Csak szeptembertől lesz az amerikai mozikban

Létrehozva
Robert De Niro Nagypapa hadművelet című új filmje szeptember 18-án debütál az észak-amerikai mozikban – jelentette be a produkciót forgalmazó 101 Studios.
Kép
Forrás: origo.hu

A Tim Hill rendezésében forgatott film Robert Kimmel Smith War With Grandpa című gyermekregényéből készült. A film főhőse Peter, akinek át kell adnia a szobáját a nagyapjának, mikor hozzájuk költözik. Bár a fiú szereti a nagyapját, nem akar lemondani a szobájáról sem, ezért barátai segítségével indít támadást, hogy visszaszerezze, de mivel a nagyapát kemény fából faragták, a piszkálódás lassan egész háborúvá fajul.

A Variety.com cikke szerint Peter szerepét az Elliott, a sárkányból is ismert Oakes Fegley játssza, a nagypapát pedig De Niro alakítja. A film sztárjai között olvasható Uma Thurman és Christopher Walken neve is.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.